December 16-22.


Kos (március 21. – április 20.) Lehetséges, hogy olyan valakit választottál társadul, aki nem a javadat akarja? Netán inkább az ellenségednek mondható? Előfordulhat, hogy a barátaid ellen próbál hangolni, de ne engedd, mert az a kevéske barátod, aki van, igenis jó szándékkal közeledik feléd, és nem áll szándékában senkinek kihasználni téged. Légy résen, ha pénzről van szó, mert ezen a héten sajnos előfordulhat, hogy rossz döntést hozol. De az is lehet, hogy az utolsó fillérig elvered mindazt, amid van. Bika (április 21. – május 20.) Talán úgy érzed, hogy kapod meg azt a szeretetet, azt az együttérzést, amit igazán megérdemelnél. Hiszen te szeretsz, ráadásul úgy gondolod, hogy mindened odaadod, amid csak van. De lehet, hogy ez még sincs így? El tudnál mélyülni magadban, és vissza tudnád pergetni gondolataidban az időt, illetve eseményeket, hogy mikor mi történt? És hogyan viselkedtél? Ez alapvetően változtatni fog rajtad, és másként látod a helyzetet, amiben vagy, sőt képes leszel másoknak és magadnak is megbocsátani. Ikrek (május 21. – június 21.) Tulajdonképpen mi értelme is volt annak, hogy titokban találkozgattál valakivel? Amikor ott van a párod, akivel megértitek egymást, és aki talán még hűséges is hozzád. Amennyiben azt hiszed, vagy azt hitted, hogy lehet jövője a titkos kapcsolatnak, akkor ezen a héten kinyílik a szemed, és pontosan tudni fogod, hogy azon kívül, hogy jól érezted vele magad, és egy kis izgalom neked az élet savát és borsát jelenti, nincs értelme tovább együtt lenni vele. Viszont a társasági életed zajos lesz, és te állsz a figyelem középpontjában, amit élvezel. Rák (június 22. – július 22.) Teljesen el vagy telve a jövő tervezgetésével, és azt valakinek a hatására rózsaszínben látod. Annyira optimista vagy, hogy az már szinte felháborító – gondolhatják ezt többen a környezetedben -, amikor nem veszel észre olyan jeleket, amelyek pedig óvatosságra intenek. Például elgondolkodhatnál azon, hogy a frissen megismert emberek, miért annyira, de annyira segítőkészek. Nem ismered őket, szinte semmit sem tudsz róluk, és mindent elhiszel, amit mondanak, és képes vagy ezek szerint cselekedni. Ha nem maradsz a realitások talaján, sajnos nagyot csalódhatsz. Oroszlán (július 23. – augusztus 23.) Még az is lehet, hogy a munkahelyi dolgok kerülnek előtérbe, és nem a partnered? Vagy a suliban történő események, amiből a környezetednek elege lesz, ha ezen a héten szinte csak e körül forognak az észkerekeid. Akarva, akaratlanul eszedbe jutnak az év közben történt dolgok, amelyek elgondolkodtatnak, és olyan következtetéseket vonsz le belőlük, amely segít, hogy tovább haladj azon az úton, amelyre ráléptél. Vagyis bármi történt és történik, ne futamodj meg, hanem csináld végig azt, amit elterveztél. És szeretgesd meg azt, aki talán egész évben furcsán viselkedett veled. Szűz (augusztus 24. – szeptember 23.) Mindent el kell vállalni a pénzért? Gondold végig, mert lehet, hogy vannak olyan dolgok, amelyekért bármennyit is ígérnek, még sem kellene megtenned, hiszen ezzel nemcsak lejáratod magad, hanem később hátrányba kerülsz. Mérlegelj, mikor ajánlatot kapsz, méghozzá nagyon kedvezőt. Egyébként, pedig nem baj, ha az idei karácsonykor nem lesz minden tökéletes, ahogy azt te szereted. Az a lényeg, hogy szeress és ezt kis is mutasd. Az, hogy a karácsonyfa merre dől, hogy az ünnepi menü nem a legfinomabb – nem olyan nagy tragédia. Mérleg (szeptember 24. – október 23.) A gyermeked vagy a szerelmed miatt aggodalmaskodsz, és tulajdonképpen hajlamos leszel úgy viselkedni – talán észre sem veszed -, hogy ők úgy érzik, te vagy az az óriási teher, aki rájuk nehezedik. Próbálj meg egy kicsit lazábban élni, lazábban kezelni a dolgokat, és ne hallgass feltétlenül ezen a héten egy idősebb személyre. Mert lehet, hogy nagyon bölcs dolgokat mond, de ha ezeket megfogadod, akkor sajnos éppen azokat távolítod el magadtól, akik egyébként szeretnek. Ja, és a legfontosabb, próbáld ki ezt a hetet úgy, hogy nem pletykálkodsz! Skorpió (október 24. – november 22.) Mindig az a bajod, hogy mikor olvashatod már a horoszkópban, hogy a Skorpióknak mikor jön a szerelem? Ezen a héten jöhet, de sajnos annak a laza kis T-kvadrátnak köszönhetően gyorsan el is mehet. Vagyis egy futó kapcsolat tényleg beüthet, de többet ne várj a dologtól. Ha pedig párkapcsolatban élsz, akkor jól telik otthon az ünnep, és boldogan töltesz otthon minden percet. Még akkor is, ha a partnered néha nem úgy viselkedik, ahogy szeretnéd, és vannak olyan dolgai, amelyekre azt mondod, hogy megáll az ész… Nyilas (november 23. – december 21.) Ne mond azt, hogy nem akarsz dolgozni, mert még az is lehet, hogy az ünnepekben is dolgoznod kell. És ha ellenkezel, akkor előfordulhat, hogy találnak valakit a helyedre. Az pedig nem lenne jó, mert a következő évben bomba lehetőségeid lesznek, de csak akkor, ha most – amennyiben kell – úgy dolgozol, mint egy kisangyal. Barátaid olyan meglepetéssel állnak elő, amely miatt boldognak érzed magad. Ha utazást tervezel, és még annak ügyes-bajos dolgait intézed, minden simán fog menni. Bak (december 22. – január 20.) Csak semmi látványos szenvedés! Nem olyan fából faragtak téged, hogyha valamit meg kell tenned, esetleg keményen dolgoznod még ezen a héten, akkor azt úgy adod elő, mint valami hihetetlen nagy áldozatot. Viszont a szerelem miatt a lelked megmártózhat a szenvedés tengerében, könnyen előfordulhat, hogy éppen egy harmadik személy miatt. De az is lehet, hogy hírt hallasz a régiről, akivel te szakítottál, amit nem bántál meg. De most, valahogy más színben – talán szebben – látod azt, ami nem is volt olyan csodás. Légy őszinte magaddal, és jókedvű leszel a T-kvadrát ellenére is. Vízöntő (január 21. – február 20.) Nem tudsz nem foglalkozni a jövővel, mert ezen a héten olyan dolgok hangzanak el akár a munkahelyeden, akár a suliban, amely arról szól, hogy a következő időben mi lesz. De semmiképpen ne idegeskedj, mert ez árt a szépségednek, és ezzel elronthatod az év legszebb ünnepére való készülődést. Ráadásul nem eszik olyan forrón a kását, és a dolgok még sokat változhatnak, ezt nálad jobban senki sem tudja. Amennyiben a családtagok között békétlenség lenne, józanságod és a belőled áradó szeretet segíthet, hogy béke legyen. Halak (február 21. – március 20.) Talán számvetést is készítesz ezen a héten, hogy mi minden történt ebben az esztendőben. És bizony visszatekintve az évedre, egyáltalán nem nevezhető unalmasnak, vagy izgalom mentesnek. Ezek a veled történt dolgok változtattak meg, és nem vagy már olyan, mint az év elején. Sokkal jobban oda tudsz figyelni másokra, és ami még fontosabb, saját magadra. Nem hagyod, hogy megvezessenek, nem hiszel el mindent, és nem cselekedsz úgy, ahogy azt mások akarják, hanem ahogy ezt te jónak látod. NLC

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk