2013. április 1. Ma az Agád, Agapion, Hugó, Ida, Pál, Teodóra és Urbán nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Hugó germán eredetű név, a régi Hugubert rövidüléséből alakult ki, és nagyon érdekes módon főként a francia nyelvben terjedt el. A középkorban nagyon népszerűnek számított, több szent is viselte, és a többségük francia volt. Ma van a bolondok napja. A téltemető, tavaszköszöntő hagyományokon alapuló ünnepet már az ókori görögök is egymás megtréfálásával köszöntötték. 1922-ben ezen a napon hunyt el IV. Károly Magyarország és Csehország királya, I. Károly néven osztrák császár. Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után lett a trón várományosa, melyre Ferenc József halála után, 1916-ban lépett. Mivel 1917 elején már reménytelen helyzetbe kerültek a központi hatalmak, többszöri kísérletet tett az antanttal való különbéke megkötésére, sőt, a német kormányt is igyekezett meggyőzni a kompromisszumos megoldásra. Belpolitikáját az erősödő autonómiatörekvések támogatása jellemezte. 1918 novemberében előbb az osztrák, majd a magyar ügyekben való minden részvételéről volt kénytelen lemondani, s miután mindkét országban kikiáltották a köztársaságot, Svájcba költözött. 1921-ben kétszer is kísérletet tett a magyar trón visszaszerzésére, a második alkalommal fegyveres összetűzésekre is sor került. Károlyt őrizetbe vették, majd az antant száműzte Madeirára, ahol röviddel később elhunyt. 1910-ben Marosvásárhelyen a város saját filharmonikus zenekarának első koncertjét készítették elő. A rendezvényre egy nappal később került sor. 1916-ban jött a világra Perczel Zita, színésznő. 1952-ben született Tőkés László királyhágó-melléki református püspök. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share április 5, 2013 0:00 Szerző mediatica Kalendárium Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: kalendarium Következő hír: Mennyire teljesültek vagy nem teljesültek a hét pontos megállapodás feltételei eddig a MOGYÉ-n? Előző hír: Ha az UTA feljut az I. ligába, Kolozsváron játssza „hazai” meccseit