2013. augusztus 23.


Ma a Bence, a Farkas, a Fülöp, a Klaudia, a Szidónai, a Zágon, a Zekő és a Zsadány nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Bence a Bencenc névnek, ez pedig a Vincentiusnak (a mai Vincének) a rövidülése. A 18. században a Benedek névvel azonosították, később pedig a Benjáminokat is így becézték. 1831. augusztus 23-án halt meg Kazinczy Ferenc, a híres irodalmár és nyelvújító. 1759. október 27-én született. 1773-ban Mária Terézia aláírta a zálogház alapító levelét és ezzel létrejött a mai Bizományi Áruház Vállalat jogelődje. A zálogház intézménye Pozsonyban működött, 1787-ben Budán állították fel az első királyi zálogházat, amely 1802-ben Pestre költözött. 1658-ban Marosvásárhelyen gyűlést tartottak, a város védelméről tanácskoztak: 300 lovast sikerült kiállítani, de azok vitézsége nem menthette meg Vásárhelyt. A tatárok nagy sokasága ugyanis Balavásár felől érkezve megrohanta Marosvásárhelyt, majd felégették a várost, sőt a várat is siekrült ostrommal bevenni, és csak onnan 3.000 embert hurcoltak rabságra. 1848-ban elkészült a magyar hadihajó, a Mészáros. 1849-ben Szemere Bertalan miniszterelnök – többedmagával – elásta a magyar koronát és a koronázási ékszereket rejtő ládát Orsovánál. A koronát 1790-től – rövid megszakításokkal – Budán, a várban őrizte a koronaőrség. 1848 decemberében Budán a nemzetgyűlési képviselők jelenlétében felnyitották a koronát rejtő ládát és megbizonyosodtak arról, hogy a helyén van. A kormány Debrecenbe költözésekor a ládika is odakerült, majd 1849 nyarán visszavitték Pestre. Július elején, Pest újabb kiürítésekor – Kossuth álláspontjával szemben – Szemere Bertalan elvitette, majd a szóbeszéd szerint Aradon kíváncsiságból fel is próbálta azt, és megállapította: ,,e föveg nem emberi fejre való”. Ezután megpróbálta elrejteni, de ez végül csak Orsovánál sikerült, ahol a Havasalföldre vezető út mellett segítőivel 1849. augusztus 23-án elásta és a rejtekhelyet jól leírta. A császári hatóságok – miután megszerezték a leírást – 1853. szeptember 8-án akadtak rá a ládára. A koronát és az ékszereket előbb Bécsbe, majd Budára szállították. 1923-ban ezen a napon született Hegedűs Erzsébet Jászai Mari-díjas színésznő. 1925-ben látta meg a napvilágot Tandori Károly Kossuth- és Széchenyi-díjas matematikus, akadémikus. 1992-ben Széchenyi-díjat kapott ,,a matematikai analízis témakörén belül elsősorban a klasszikus Fourier-sorok konvergencia- és összegzési kérdéseinek kutatásában elért, nemzetközileg is elismert kiemelkedő eredményeikért.” 2005. januárjában hunyt el.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk