2013. július 12.


Ma Abony, Dalma, Ernő, Félix, Izabella, János és Klarissza napja. Az Izabella tulajdonképpen a spanyol Erzsébetből alakult ki oly módon, hogy az Elizabeth nevet a spanyolok úgy értelmezték, hogy az az Izabeth név „el” névelős alakja. A Dalma mesterséges név: a dal szóból alkotta Vörösmarty a Zalán futásában, igaz, eredetileg férfinévnek. 1490-ben Székesfehérvárott királlyá koronázták II. Ulászlót, akit a többi trónkövetelővel – Corvin Jánossal, Habsburg Miksa római királlyal és Albert lengyel herceggel szemben hosszas küzdelem után választott királlyá az országgyűlés. Kázmér lengyel király és Erzsébet magyar hercegnő fia volt, aki nagyapja révén tartott igényt a magyar koronára. A többi trónkövetelővel szemben azért választotta királlyá az országgyűlés, mert hívei azt hitték, hogy így Csehország, sőt Lengyelország is a magyar koronához kerülhet. Átadta neki Corvin János a magyar koronát, tanácsadói, Szapolyai István nádor, majd Bakócz Tamás esztergomi érsek kormányzott helyette. 1492-ben az elmaradt zsoldja miatt lázongó fekete sereget szétverette, így a Délvidéken több alkalommal is győzedelmeskedtek a behatoló török csapatok. Többször is fegyverszünetet kötött a szultánnal. 1849-ben vonult el a fel-dunai hadtest Komáromból. Aznap Görgey Artúr a közel 30 ezer fős seregével elhagyta Komáromot, hogy a kormány összpontosítási tervének értelmében Szegedre vonuljon. A július 2-án és július 11-én lezajlott két komáromi csatában a honvédeknek nem sikerült a létszámfölényben lévő osztrák csapatok vonalán áttörni, hogy a főváros felé vonuljanak, ezért július 12-én a Duna bal partján megkezdték a Komáromból való elvonulást Vác irányában. Komárom védelmére Klapka György tábornok vezényletével mintegy 18 ezer honvéd maradt. Görgey Artúr a hadjárat során a nálánál négyszeres túlerőben lévő, 120 ezres orosz cári főerőket északon megkerülte, és Miskolc, Debrecen, Nagyvárad, érintésével – a nagyobb összecsapásokat kerülve – egy hónap múlva az egész hadseregével Aradra érkezett. Ez a sikeres menetelés páratlan hadvezéri teljesítmény volt. 1854-ben született George Eastman amerikai feltaláló. Ő a tekercsfilm feltalálója, 1889-ben az átlátszó film bevezetésével ő teremtette meg a filmipar alapjait.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk