2013. május 6.


Ma a Frida, Ida, Iduna, Ivett, János, Koletta, Szavéta és Tamara nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. Az Ivett a Judit név francia változatának, az y-nal írt Yvette-nek az átvételével került nyelvünkbe, és manapság igen népszerű. A Frida germán eredetű, régebben több név végződése volt, és csak idővel önállósodott. Jelentése: béke, védelem. 1635-ben ezen a napon alapította meg Pázmány Péter esztergomi érsek a nagyszombati egyetemet, amelynek irányítását a jezsuita rendre bízta. Az alapító 100 ezer forintnyi vagyonát adományozta az egyetem céljaira, megteremtve ezzel a működés gazdasági alapjait. Az egyetem egészen 1777-ig működött Nagyszombat városában, és akkor került át az ország fővárosába, Budára. Már Pázmány is utalt arra alapítólevelében, hogy ha Magyarország felszabadul a török elnyomás alól, az utódoknak joguk van az egyetemet egy másik, alkalmasabb városba költöztetni. 1703-ban került kiadására a brezáni kiáltvány. A spanyol örökösödési háborúhoz szükséges katonaság toborzásában részt vett Esze Tamás és Kis Albert, akik ezt szervezkedésre használták fel, majd 1703. tavaszán a még mindig Brezán várában rejtőzködő Rákóczyhoz követeket küldtek és felkérték, hogy álljon az elkeseredett tiszaháti parasztság élére. Rákóczy vállalta ezt, és májusban kiadta a brezáni kiáltványt, amelyben fegyverbe szólította a magyar lakosságot, illetve zászlókat küldött, ami alatt a felkelő seregek gyülekezhettek. A piros selyemzászlókon ez állt: Cum Deo pro patria et libertate (Istennel a hazáért és szabadságért). 1807-ben gróf Bethlen Sámuelné született Korda Susánna grófnő, a marosvásárhelyi ispotály céljaira végrendeletileg hagyományozta a Szentgyörgy utcai telkét házastól, ahol ma is a város közkórháza áll. 1867-ben született Iványi – Grünwald Béla festő, a nagybányai művésztelep egyik alapító tagja, Székely Bertalan tanítványa. 1907-ben a kecskeméti művésztelep vezetője lett. 1925-ben jött a világra Temessy Hédi színésznő. 1953-ban született Tony Blair angol politikus, a Munkáspárt vezére, Nagy-Britannia miniszterelnöke.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk