2013. március 7.


Ma Pál, Tamás és Ubul nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Tamás a legrégebbi nevek egyike, az arameus Teomo névből származik, jelentése: iker. Az ókori görögök is átvették, náluk Thomasz formában volt használatos, és azt jelentette: csodálatos. 1608-ban ezen a napon került a trónra hajdúinak segítségével Báthory Gábor erdélyi fejedelem. Ő volt az utolsó Báthori, akinek kezén egyesült a család ecsedi és somlyói ágának vagyona. Szertelenségével és botrányos magánéletével mind a török mind az erdélyi rendeket maga ellen ingerelte, végül a hajdúk – árulónak tartván – megölték. 1849-ben Petőfi Sándor, miután a hónap elején megbetegedett és Bem szabadságra küldte, útban Kolozsvár felé Marosvásárhelyre érkezett, Teleki Sándor barátjával együtt. Itt pár napig pihentek. Életrajzírói szerint valószínű, hogy itt írta Bizony mondom, hogy győz most a magyar című versét. 1768-ban született Gecse Dániel. Mivel “jeles és alapos készületű” bejegyzéssel végezte el a marosvásárhelyi főiskolát 1791-ben, az ifjú Gecse Dániel támogatást kapott a főegyházi tanácstól, és 1792-ben a pesti egyetemre ment. Ott széki gróf Teleki József, Ugocsa vármegye főispánja támogatta. 1798-ban szerzett doktori diplomát, amelyet Bécsben törvényesíttetett. 1815-ben végleg Marosvásárhelyen maradt, édesanyjához költözött. 1817-ben városi főorvosnak és kórházi orvosnak választották meg (ekkor hunyt el elődje, Horváth Mátyás), és ezeket a munkaköröket haláláig betöltötte. A város egyik legkedveltebb orvosa volt, mivel sok szegényt ingyen gyógyított, gyógyszerrel látta el a rászorulókat. 1824. május 13- án hunyt el. Gazdag és felelős szakmai életpályája mellett Gecse Dániel nevéhez leginkább az általa létrehozott “emberbaráti intézet” kötődik. Gecse Dániel egyike azon marosvásárhelyi orvosoknak, akik a helyi vonatkozáson túl elismert orvostudósok voltak, és maradandót alkottak az orvostudomány, valamint a jótékonyság területén. 1846-ban született Pasteiner Gyula művészettörténész, egyetemi tanár. 1902-ben jött a világra Tímár József Kossuth-díjas színész, érdemes és kiváló művész. 1911-ben látta meg a napvilágot Hlatky László színész. 1956-ban született Hargitay András úszó, világ- és Európa-bajnok, a magyar úszósport első világbajnoka, aki az 1973-as belgrádi világbajnokságon nyert 400 méteres vegyesúszásban. 1964-ben jött a világra Szentmihályi Gábor, az egykori Első Emelet együttes és a Rapülők formáció tagja. 1946-ban született Koncz Zsuzsa.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk