2013. október 21.


Ma Celina, Hiláriusz, Kende, Klementina, Orsika, Orsolya és Zsolt nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. Az Orsolya latin és ónémet eredetű név több jelentéssel is bír: egyrészt ló, másrészt viszont kis medve. Ma van a káposzta és a kerti veteményes betakarításának a napja. „Orsolya napja megjeleníti a téli időjárást” – tartotja egy régi mondás. Az asszonyok viszont úgy vélték, hogy éppen ideje Orsolya napján leszedni a káposztát, betakarítani a kerti veteményeket, mert nem tudni, milyen időjárás következik. Néhol ez a nap volt a szüret megkezdésének az ideje. 1940-ben Imrédy Béla, volt magyar miniszterelnök, megalakította a radikális eszméket képviselő Magyar Megújulás Pártját. 1939-ben született Varga János birkózó, 23-szoros magyar bajnok. Az 1968-ban megrendezett mexikói olimpián – kötöttfogás légsúlyban – olimpiai bajnokságot nyert. 1878-ban született Krúdy Gyula író. Legismertebb műve A vörös postakocsi és a Szindbád-sorozat. 1833-ban született Alfred Nobel svéd kémikus. 1895. november 27-i keltezésű végrendeletében a világ legjobb tudósainak jutalmazása érdekében kérte egy alapítvány létrehozását. A legtekintélyesebb tudományos kitüntetésnek számító Nobel-díjakat 1901 óta osztják ki, és a fizikában, a kémiában, az orvostudományban valamint az irodalomban legkiemelkedőbbeknek ítélik oda. Később a jutalmazást kiterjesztették a közgazdaságtudomány képviselőire, és van Nobel-békedíj is. 1927-ben született Körmendi János színész, több mint három és fél évtizeden át a Madách Színház művésze, most a Mikroszkóp Színpad tagja, az Őszi versenyek, a Ficzek úr, a Villa a Lidón és a Fuss, hogy utolérjenek! című film szereplője.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk