2013. október 22.


Ma az Előd, Inge, Kandida, Kordélia, Korinna, Mária, Szalóme és Vilibald nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. Az Előd tősgyökeres, ősi magyar név, elsőszülöttet jelent, és már a hét vezér egyike is viselte. Ennek ellenére igazán sosem volt népszerű, manapság pedig kimondottan ritka. 1882-ben Budapesten elhunyt Arany János, a XIX. századi magyar líra kiemelkedő alakja. 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején nemzetőr volt. Arany 1851 és 1860 között a nagykőrösi gimnáziumban tanár, 1860-tól a Kisfaludy Társaság igazgatója, 1865-től az Akadémia titkára, majd főtitkára volt. Az 1850-es években írt versei, a székely és skót népi kincsestárból merített balladái és öregkori lírája jelentik költészetének csúcsát. Idős korában írt versei- az őszikék- nagyvárosi magányáról, a nagyszalontai élet utáni vágyról, a föld szeretetéről tanúskodnak. 1811-ben született Doborjánban az Esterházy-uradalom juhászati számadójának fia, Liszt Ferenc, aki minden idők legnagyobb és legünnepeltebb zongoraművésze lett. Csodagyerekként tűnt fel kilencéves korában. 1943-ban született Catherine Deneuve francia színésznő. 1953. október 22-én született Csepregi Éva énekesnő, az egykori Neoton Família együttes tagja.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk