Új szabályok a Facebookon


A Facebook nagyobb védelmet készül biztosítani az újságíróknak és az emberi jogokat védelmező civil aktivistáknak, miután az utóbbi időben többjüket zaklatták és megfélemlítették, jelenti a Reuters.

A közösségi platform megváltoztatja a közéleti személyiségek támadhatóságára vonatkozó szabályokat, és az aktivistákat és újságírókat ezentúl „akaratlan“ („önkéntelen“) közéleti személyiségeknek tekinti, fokozva védelmüket a zaklatás ellen – mondta a vállalat globális biztonságért felelős igazgatója a héten adott interjújában. A szóban forgó társadalmi kategóriák ugyanis munkájuk miatt vannak a nyilvánosság előtt, nem tekinthetőek a szó szoros értelmében vett közéleti szereplőknek.

A közösségi médiavállalat kritikusabb megjegyzéseket tesz lehetővé a közszereplők esetében, mint a magánszemélyekében.

A társaság nem volt hajlandó kiadni azoknak a személyiségeknek a listáját, akiket „akaratlan“ közéleti szereplőnek tekint. Csak annyit közöltek, hogy eseti alapon értékelik őket.

A Facebook idén közölte, hogy eltávolítja azokat a tartalmakat, amelyek ünneplik, értékelik vagy kigúnyolják George Floyd halálát, akit „önkéntelen“ közszereplőnek tekintenek.

A cég biztonsági igazgatója, Antigone Davis elmondta: fokozott védelmet biztosítanak a nők, a színes bőrűek és az LMBTQ-közösség tagjainak is.

A Facebook többé nem engedélyezi a nemkívánatos szexuális tartalmakat, például a Photoshoppal módosított vagy rajzolt, gúnyképeket, és azt sem tűrik többé, hogy egy közéleti személyiség profilján valakit a kinézete alapján támadjanak, tette hozzá.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk