Taggelt bejegyzések: A Dal

A Dal 2019 – Frenreisz Károly és a Skorpió az első adás vendége

A Dal 2019-ben is extra produkciókkal várja a nézőket: az első, szombati élő válogatóban a show korábbi zsűritagja, Frenreisz Károly és zenekara, a Skorpió lép színpadra – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtóosztálya az MTI-vel. “Nagy örömünkre szolgál, hogy mi lehetünk A Dal 2019 első válogatójának sztárvendégei. Egy meglepetés dallal készülünk, ami lehet,

A Dal 2017 – Radics Gigi nyerte az utolsó válogatót

Radics Gigi nyerte A Dal 2017 harmadik, utolsó válogatóját szombaton. A zsűri döntésével még Pápai Joci, Tóth Gabi és Freddie Shuman feat. Lotfi Begi, Zävodi + Berkes Olivér, illetve a The Couple, a tévénézők szavazataival a Soulwave jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában. Radics Gigi See It Through című dala 43 pontot kapott a

A második válogatóval folytatódik A Dal 2017

A szombati, január 21-i második válogatóban újabb tíz dal mutatkozik be A Dal 2017-ben. A színpadra lépő előadók közül Fedor Kyra a korábbi években vokalistaként számos produkcióban működött közre A Dalban. Énekesként megmérette már magát az elmúlt években A Dalban a most szombaton ismét látható és hallható Muri Enikő, Radics Gigi, Tóth Gabi és Berkes


A Dal 2017 – A Leander Kills és a Roma Soul nyerte az első válogatót

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye, A Dal 2017 című televíziós showműsor díszlete a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai gyártóbázisán 2017. január 11-én. MTI Fotó: MTVA Sajtóosztály Holtversenyben két együttes, a Leander Kills és a Roma Soul nyerte A Dal 2017 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Singh Viki, a Spoon 21 és

Ismét keresik Magyarország dalát

Ismét keresik Magyarország dalát

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. idén is keresi azt a dalt, amelyet egy egész ország dúdol majd együtt. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap nyilvánosságra hozta az idei pályázati feltételeket, amelyek alapján az előadók nevezhetik műveiket a hazai dalválasztó műsorban való megmérettetésre. A Dal 2017 részletes pályázati kiírása október 10-től a http://www.mediaklikk.hu/adal címen érhető el. Idén

A Dal: a Misztrál helyett Singh Viki indul az elődöntőn

A Dal: a Misztrál helyett Singh Viki indul az elődöntőn

A Misztrál együttes Reggeli reggae című versenydala helyett Singh Viki Katonák című száma indul A Dal 2016-os műsorsorozatában – közölte kedden az MTI-vel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Az MTVA közlése szerint a Misztrál együttes versenydaláról most derült ki, hogy 2015 nyarán már elhangzott a nyilvánosság előtt, így a nevezési feltételek megsértése miatt ki