Gokarttal száguldozott az autópályán a húsvéti nyuszi április 16, 2020 10:44 Szerző mediatica Színes Húsvétkor történt az eset, amely az autósokat is teljesen megdöbbentette az M0-ás autópályán. Egy gokartos hajtott fel ugyanis a pályára egyik délután, és az esetet még tetézte is, hiszen mindezt nyúl jelmezben tette, így a száguldás alatt lobogtak a fülei is. A fotókat a Blikk riportere rögzítette.
Rémület! Nagy sebességgel hajtott szembe a forgalommal az autópályán – videó augusztus 9, 2017 10:38 Szerző mediatica Kékfény Menetiránnyal szemben száguldott egy sofőr vasárnap este az Arad–Temesvár autópályán – derül ki a közszolgálati tévé híradásából. Több sofőr is videóra vette, amint az illető 130 km/órával hajtott a belső sávon. Villogó fénnyel jelezte a szabályosan, vele szembe közlekedőknek, hogy térjenek ki előle. Az autópálya-rendőrség közölte, azonosította az autó típusát és rendszámát, a sofőrt pedig …
Már megint az autópályán landolt egy repülőgép – videó! július 23, 2017 17:10 Szerző mediatica Kékfény Kényszerleszállást hajtott végre egy egymotoros kisrepülőgép szerdán egy Long Island-i autópályán. Csodával határos módon nem történt jelentős sérülés, a pilótának sikerült az autók közé letenni a gépet. A Cessna, amely egy newporti férfi nevére van regisztrálva, délután 1-kor landolt, nem messze a Sunrise autópálya egyik kijáratától. A nem mindennapi jelenetről feltöltöttek egy felvételt is a …
Hatalmas sebességgel mérték be a 21 éves fiatalembert július 16, 2017 17:26 Szerző mediatica Kékfény Képünk illusztráció 208 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott egy személygépkocsi az A1-es autópályán, Râmnicu Vâlcea és Déva között. A román rendőrség AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közleménye szerint szombaton 11 gépkocsivezetőt büntettek a rendkívül magas sebesség miatt az A1-es, A2-es és A3-as autópályán. 10 sofőrre egyenként 1305 lej pénzbírságot rótt ki a rendőrség, és 90 napra felfüggesztette gépkocsivezetői …
Eltévedt helikopter az autópályán – nézd meg a felvételt! február 20, 2017 11:45 Szerző mediatica Színes Különös képsort rögzített egy kamionsofőr Kazahsztánban. Egy helikopter leszállt az úttestre, és vezetője eligazítást kért, mivel eltévedt, jelenti a news.ro hírügynökség. A BBC szerint a nem mindennapi felvételt Aktobe város északi részén fedélzeti kamerájával készítette egy kollégája nyomában haladó teherautós. Miután a pilóta tájékoztatást kapott a hollétéről, megköszönte, és folytatta útját. A kazah védelmi minisztérium …
Hatalmas tömegbaleset: 76 gépkocsi ütközött az autópályán! január 26, 2017 16:12 Szerző mediatica Kékfény Két közúti balesetben összesen 76 jármű ütközött össze a Lengyelország északi és déli részét összekötő A1 autópályán, a közép-lengyelországi Piotrków Trybunalski közelében – jelentette csütörtökön a TVP Info lengyel közszolgálati televízió. A forgalmas közlekedési folyosót teljesen eltorlaszoló szerencsétlenségnek nincs halálos áldozata, 32-en megsérültek, közülük 5-en súlyosan. A két baleset egymástól mintegy fél kilométernyi távolságban, az …
Megakarambol! 40 autó ütközött az autópályán az extrém havazás miatt január 7, 2017 10:11 Szerző mediatica Kékfény Tömeges ütközés történt a dél-szerbiai Nisnél pénteken, a hó fogságába esett autósokat a csendőrség menti. A balesetnek 22 sérültje van, köztük hat gyerek. A szerb belügyminisztérium szerint az ütközés 40 gépjárművet érintett, összesen 22 ember sérült meg, közöttük hat gyerek. A csendőrség, a közlekedési rendőrség, valamint a belügyminisztérium rendkívüli helyzetekért felelős osztályának dolgozói elsősegélyt nyújtanak …
Kiírják a tendert a Marosvásárhely – Jászvásár autópálya megépítésére december 4, 2016 19:22 Szerző mediatica Aktuális Ha minden a tervek szerint halad, 2021-ig elkészül a Piteşti-Nagyszeben autópálya – jelentette be Dacian Cioloş kormányfő a Digi24 hírtelevízió vasárnapi műsorában. „Ennek az évnek a végéig elkészül az összesen öt szakaszból háromnak a megvalósíthatósági tanulmánya, aztán meghirdetjük a versenytárgyalásokat, beindul az engedélyszerzési folyamat, ezt követően pedig elkezdődhet a sztráda építése. A másik két szakasz …
Nagyon súlyos baleset a tengerparti autópályán: 20 autó ütközött, 4 halott, 35 sebesült november 5, 2016 11:26 Szerző mediatica Kékfény Fotók: Digi24 Nagyon súlyos baleset történt szombaton reggel a tengerparti autópályán: négyen meghaltak, legalább harmincöten megsérültek a konstancai menetirányban, Lehliu-Gară település közelében bekövetkezett szerencsétlenségben. Húsz gépkocsi ütközött, szemtanúk szerint 10-15 méterre egymástól két külön baleset is volt a sűrű ködben. Szemtanúk szerint a látótávolság 25 méternél kevesebb, mindazonáltal nem gyorshajtás miatt történt a szerencsétlenség, mert …
Baleset és tűz az A1-es autópályán január 11, 2016 11:31 Szerző mediatica Kékfény Kigyulladt egy gépkocsi az A1-es autópályán. Két autó ütközött a Bukarestből Piteşti-re vezető oldalon, a 102-es kilométernél, szombaton délután, majd az egyik közülük lángra lobbant. A közúti szerencsétlenség következtében a forgalmat majd félórára leállították, ameddig tartott a tűzoltás. A balesetben egyetlen személy sem sérült meg.