Kiírják a tendert a Marosvásárhely – Jászvásár autópálya megépítésére


Ha minden a tervek szerint halad, 2021-ig elkészül a Piteşti-Nagyszeben autópálya – jelentette be Dacian Cioloş kormányfő a Digi24 hírtelevízió vasárnapi műsorában.

“Ennek az évnek a végéig elkészül az összesen öt szakaszból háromnak a megvalósíthatósági tanulmánya, aztán meghirdetjük a versenytárgyalásokat, beindul az engedélyszerzési folyamat, ezt követően pedig elkezdődhet a sztráda építése. A másik két szakasz megvalósíthatósági tanulmánya várhatóan jövő májusra készül el, és csak azután lehet meghirdetni a kivitelezési versenytárgyalást” – fogalmazott a miniszterelnök.

Cioloş ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nagyszabású infrastrukturális fejlesztési tervbe foglalt fontosabb projektek, köztük a Marosvásárhely – Jászvásár, illetve a Piteşti – Craiova autópálya megépítésére is kiírják a licitet.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk