Az óraátállítás megszüntetéséről és nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításáról tárgyalnak


Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő héten. A képviselőknek kedden huszonhat előterjesztésről kell határozniuk, a hét további részében pedig a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség tavalyi tevékenységeiről, valamint az óraátállítás eltörléséről is tárgyalnak.

Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követnek.

Az első ülésnap ezután a másnap elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseinek tárgyalásával ér véget.

Az Országgyűlés kedden huszonhat előterjesztésről szavaz. Egyebek mellett módosíthatják a közbeszerzési törvényt, amellyel a kormány szándéka szerint szigorúbbá, ugyanakkor átláthatóbbá és egyszerűbbé válnak a közbeszerzési eljárások. Egy bizottsági módosító javaslat értelmében kimondanák, hogy az adókedvezmények a jövőben nem minősülnének támogatásnak.

Szintén a kormány javaslatára hozhatnak új törvényt a hivatalos statisztikáról és a Magyar Corvin-lánc Testületről, a közigazgatási perrendtartásról, valamint a nemzeti turizmusfejlesztésről.

A szavazásokat követően tizennégy olyan javaslat bizottsági jelentéseiről tárgyalnak a képviselők, amelyek elfogadása a következő hétfőn várható.

Szerdán három jelentés kerül terítékre, elsőként a Kúria elnöke, majd az OBH vezetője, végül pedig a legfőbb ügyész számol be szervezete előző évi tevékenységéről.

Csütörtökön kormánypárti képviselők javaslatára kezdődhet általános vita a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő törvénymódosításokról, míg a Jobbik kezdeményezésére az óraátállítás megszüntetéséről tárgyalnak.

A parlament honlapján elérhető információk alapján az Országgyűlés december 12-én tartja idei utolsó ülését.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk