Taggelt bejegyzések: bl-nyolcaddöntő

A Monaco és az Atlético Madrid is a nyolc között a BL-ben

A Monaco és az Atlético Madrid is a nyolc között a BL-ben

Az AS Monaco és az Atlético Madrid továbbjutásával zárult szerda este a labdarúgó Bajnokok Ligájának nyolcaddöntős szakasza. A Monaco hazai pályán az első félidőben “lefocizta” a Manchester Cityt, amely 5-3-ra nyerte az első mérkőzést: a francia csapat alig fél óra alatt ledolgozta kétgólos hátrányát, ezzel a szünetben már továbbjutásra állt, míg Josep Guardiola együttese gyakorlatilag

BL: Folytatódik a leicesteri álom

BL: Folytatódik a leicesteri álom

Az angol bajnok Leicester City hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Európa Ligát sorozatban háromszor megnyerő Sevillát a labdarúgó Bajnokok ligája nyolcaddöntőjének keddi visszavágóján, így továbbjutott. A szigetországi együttes már az első félidőben előnybe került Wes Morgan találatával, mivel így idegenben lőtt góllal máris jobban állt. A folytatásban a spanyolok csak kapufáig jutottak, a Leicester City

Katalán csoda: a Barcelona 6-1-es győzelemmel jutott tovább a BL-ben

Katalán csoda: a Barcelona 6-1-es győzelemmel jutott tovább a BL-ben

Fotó: AP A Barcelona történelmi fordítást bemutatva, egy 95. percben szerzett góllal, 6-1-es győzelmével jutott tovább a Paris Saint-Germainnel szemben, míg a Borussia Dortmund könnyed sikerrel fordított összesítésben a Benfica ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek szerdai visszavágóján. A Barcelona egy gyors gólban reménykedhetett, s ez be is jött, hiszen Luis Suárez már a harmadik


BL: Kettős győzelemmel nyolc között a Real és a Bayern

BL: Kettős győzelemmel nyolc között a Real és a Bayern

Fotó: AP A címvédő Real Madrid, valamint a Bayern München is kettős győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből. A nápolyi szurkolók közül nagyjából tízezren már öt órával a Real elleni visszavágó kezdete előtt elfoglalták helyüket a Stadio San Paolóban, hogy aztán a kezdő sípszóra teljesen megteljen az aréna. A Napoli kezdte jobban a találkozót,

BL: Cserék nyerték meg a meccset a Juventusnak Portóban

BL: Cserék nyerték meg a meccset a Juventusnak Portóban

A Juventus 2-0-ra győzött az FC Porto otthonában szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharc első mérkőzésén. A torinóiak bő egy órát emberelőnyben játszottak, s ezt két, egyaránt csereként beállt játékos találatával használták ki: Pjaca öt, míg Dani Alves egy perccel a találata előtt lépett pályára. A két gól között mindössze 141 másodperc telt

Fergeteges BL-kedd: 8 gól Manchesterben!

Fergeteges BL-kedd: 8 gól Manchesterben!

John Stones megszerzi a City negyedik gólját a Monaco elleni mérkőzésen. Fotó: Reuters Az Atlético Madrid négy gólt szerezve nyert Leverkusenben, a Manchester City pedig hazai pályán remek hajrával győzött a Monaco ellen kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharcok első mérkőzésén. Leverkusenben élénk iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat veszélyesen futballozott. A kontratámadásokra


BL: Kivégzés Münchenben, cicázás Madridban

BL: Kivégzés Münchenben, cicázás Madridban

Ötöt lőtt a Bayern az Arsenalnak, a Real hátrányból fordítva 3-1-re nyert a Napoli ellen a labdarúgó BL nyolcaddöntőjében. Madridban az olasz csapat szerzett előnyt már a 8. percben Lorenzo Insigne helyzetfelismerésének köszönhetően: a támadó mintegy 30 méterről tekerte el a labdát a kint álló Keylor Navas mellett. Az addig is nagy elánnal futballozó hazaiak

BL: A Barcelona történelmi veresége Párizsban

BL: A Barcelona történelmi veresége Párizsban

Az FC Barcelona 4-0-ra kikapott a Paris Saint-Germain otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi első mérkőzésén. A párizsi meccsnek már az első negyedórájában is fölényben játszott a PSG, több ígéretes helyzetet kialakított, majd a 18. percben – a 29. születésnapját éppen kedden ünneplő – argentin Ángel Di María szabadrúgásával megszerezte a vezetést. A folytatásban

BL: Kisorsolták a nyolcaddöntő párosításait

BL: Kisorsolták a nyolcaddöntő párosításait

A címvédő Real Madrid a Napolival mérkőzik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A csoportgyőzteseket hétfőn Nyonban a csoportmásodikokkal sorsolták össze úgy, hogy azonos nemzetbeliek és a korábban ugyanabban a négyesben szereplő együttesek nem kerülhettek össze. A Real Madrid-Napoli összecsapás mellett a Paris Saint-Germain – FC Barcelona, valamint a Bayern München-Arsenal párharc emelkedik ki a programból.