BL: Folytatódik a leicesteri álom


Az angol bajnok Leicester City hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Európa Ligát sorozatban háromszor megnyerő Sevillát a labdarúgó Bajnokok ligája nyolcaddöntőjének keddi visszavágóján, így továbbjutott.

A szigetországi együttes már az első félidőben előnybe került Wes Morgan találatával, mivel így idegenben lőtt góllal máris jobban állt. A folytatásban a spanyolok csak kapufáig jutottak, a Leicester City viszont megduplázta előnyét, ezzel az andalúziai gárda már csak a hosszabbítás reményében támadott a szépítésért. A hajrára ráadásul Samir Nasri kiállítása miatt emberhátrányba is került, pár perccel később pedig 11-est rontott, így nem járt sikerrel.

Amióta a Leicester City menesztette az együttest tavaly csodaszámba menő bajnoki címig vezető Claudio Ranieri vezetőedzőt, mindhárom meccsét megnyerte, azaz Craig Shakespeare irányításával százszázalékos: a Premier League-ben a Liverpoolt és a Hull Cityt egyaránt 3-1-re múlta felül, ezúttal pedig a BL-ben aratott kétgólos sikerrel a legjobb nyolc közé jutott.

A Juventus a várakozásoknak megfelelően könnyedén búcsúztatta az FC Portót. Az olasz bajnok már idegenben kétgólos előnyre tett szert, s a párharc végérvényesen a 40. percben dőlt el, amikor Maximiliano Pereira kézzel hárított, így a portugálok emberhátrányba kerültek, a Zebrák pedig az értékesített büntetővel vezetéshez jutottak. A lefújásig több gól nem esett.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

  • Juventus (olasz) – FC Porto (portugál) 1-0 (1-0). Továbbjutott: a Juventus kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.
    Gól: Dybala (42., 11-esből).
    Piros lap: Pereira (40., FC Porto).
  • Leicester City (angol) – Sevilla (spanyol) 2-0 (1-0). Továbbjutott: a Leicester City 3-2-es összesítéssel.
    Gól: Morgan (27.), Albrighton (54.).
    Piros lap: Nasri (74., Sevilla).

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk