Taggelt bejegyzések: egyesült államok

Tömegbe hajtott egy férfi egy utcai fesztiválon az Egyesült Államokban – súlyos sérültek

Tömegbe hajtott egy fiatal férfi az Egyesült Államokbeli New Orleans-ben. 28 személyt kórházba szállítottak, 5-en közülük súlyos állapotban vannak. Egy szemtanú arról számolt be, hogy a gépkocsi nagy sebességgel haladt át egy útkereszteződésen, több gyalogos elgázolt, több autót megütött, majd egy kukának ütközve állt meg. A rendőrség szerint a járművet egy ittas fiatalember vezette, semmi

Azonnali hatállyal, meghatározatlan időre felfüggesztették a szíriai menekültek befogadását

Donald Trump pénteken elnöki rendelettel, azonnali hatállyal és meghatározatlan időre felfüggesztette szíriai menekültek befogadását, és 120 napra felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba. A 120 nap letelte után elsőbbséget élvez majd a vallásuk miatt üldözött kisebbségek befogadása ezekből az országokból. Trump pénteken a CBN News keresztény televíziónak adott interjúban kifejtette, hogy

Megfenyegette Amerikát Irán

Haszan Róháni iráni elnök. Fotó: MTI/EPA/Iráni elnök hivatalos honlapja Válaszlépést helyezett kilátásba Haszan Róháni iráni elnök vasárnap arra az esetre, ha az amerikai elnök aláírná az Irán elleni szankciókról szóló amerikai törvény meghosszabbítását. A washingtoni Fehér Ház jelezte a minap, hogy Barack Obama valószínűleg aláírja a hosszabbítást, mert meggyőződése, hogy nem sérti a nagyhatalmak és


Orvlövészek öltek meg rendőröket Dallasban egy tüntetés alatt

A rendőri erőszak és túlkapások elleni tüntetés alatt orvlövészek nyitottak tüzet rendőrökre az egyesült államokbeli Dallasban; a lövöldözésben öt rendőr meghalt, további hat pedig megsebesült. A dallasi rendőrfőnök szerint az agyonlőtt orvlövész mindenáron fehéreket akart megölni. Három feltételezett elkövetőt – két férfit és egy nőt – letartóztattak, a negyedik pedig meghalt, miután tárgyalásokba bocsátkozott a