Taggelt bejegyzések: gazdasag

Tizenegy év után először veszteséges a Petrom olajvállalat

A Petrom olajvállalat tizenegy év után tavaly zárt először vesztességgel. Az árbevétel alapján Románia második legnagyobb vállalatának számító Petrom tavaly 690 millió lej (155 millió euró) adózás utáni veszteséget könyvelt el, miután 2014-ben még 2,1 milliárd lej (471,9 millió euró) nyeresége volt. A Ziarul Financiar című újság honlapja csütörtökön azt írta, hogy a Petrom tavaly

Hír az egyik legjobban várt autópályáról

Az ország egyik legjobban várt autópályája, amelyik Nagyszebent Piteşti-tel kötné össze, minden valószínűség szerint csak 2021 végére készül el – számol be a Ziarul Financiar. Cătălin Homor, az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) tisztségét tavaly december elején átvett vezérigazgatója elmondta, részleteiben megvizsgálták a projekt alakulását, és arra jutottak, hogy az építési munkálatok csak a

Tavaly 3,7 százalékkal nőtt a román gazdaság

Tavaly 3,7 százalékkal nőtt a román bruttó hazai termék (GDP) az előző évhez mérten – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet. A tavalyi utolsó negyedévben a GDP 1,1 százalékkal bővült az előző negyedévihez képest. Éves összevetésben a negyedik negyedévi GDP-bővülés 3,7 százalékos volt az előző évi utolsó három havihoz képest. A statisztikai intézet felülvizsgálta


Magyar-román energetikai és közlekedésfejlesztési megállapodások születtek Bukarestben

Magyar-román energetikai és közlekedésfejlesztési projektek előmozdításáról sikerült megállapodni az új román szakértői kormánnyal, amely elődjénél sokkal nyitottabb és pragmatikusabb módon viszonyul a közös projektekhez – közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken Bukarestben. Az államtitkár a magyar-román gazdasági vegyesbizottság ülését követően a testület magyar társelnökeként beszámolt arról, hogy rövidesen megduplázódhat

Huszonöt százalékkal nőttek tavaly a közvetlen külföldi tőkeberuházások

Tavaly 25 százalékkal nőttek Romániában a közvetlen külföldi tőkeberuházások, amelyeknek értéke 3,035 milliárd euró volt – közölte pénteken a román nemzeti bank. A beruházások 2014-ben 2,421 milliárd eurót értek el. A tavalyi növekedés egy év visszaesés után következett, ugyanis 2014-ben az előző évi 2,71 milliárd euróról csökkentek a tőkeberuházások 2,421 milliárd euróra. A tavalyi 3,035

Elmarasztalták az OTP Bank Romániát

Az OTP Bank Romániának törölnie kell 2007-ben és 2008-ban kötött jelzálog típusú hitelszerződéseiből azt a kikötést, amely lehetővé tette a pénzintézetnek a kamat egyoldalú megváltoztatását – erről a bukaresti táblabíróságon született jogerős végzés szerdán. A pert a fogyasztóvédelmi hivatal indította az OTP romániai leánybankja ellen. Bár a román média premierként tálalta, hogy egy bank és


Bezár Románia második legnagyobb gyógyszergyára

Bezár Románia második legnagyobb gyógyszergyára, a brassói Europharm, amely a brit GlaxoSmithKline tulajdonában van – adta hírül hétfőn a Ziarul Financiar című napilap. A román gazdasági-pénzügyi újság szerint a bezárás következtében 200 dolgozó válik munkanélkülivé. Közülük százat már elbocsátottak, további százat a következő másfél hónapban menesztenek. Az újság korábban arról adott hírt, hogy a brit

Jelentősen nőtt a román külkereskedelmi hiány

Tavaly 38 százalékkal nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya az előző évhez képest, elérte a 8,368 milliárd eurót – derült ki kedden a román országos statisztikai intézet keddi közleményéből. Tavaly Románia 54,597 milliárd euró értékben exportált, az import értéke elérte a 62,965 milliárd eurót. 2015-ben a kivitel 4,1 százalékkal, míg a behozatal 7,6 százalékkal nőtt

Nagyobb lesz az idei infláció, mint gondolták

A Román Nemzeti Bank 0,3 százalékponttal megemelte idei inflációs előrejelzését, az idén 1,4 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számol. A központi bank vezetősége kedden mutatta be havi inflációs jelentését. Legutóbb novemberben módosították felfelé 0,4 százalékponttal az idei inflációs előrejelzést, 1,1 százalékra. Tavaly decemberben negatív tartományban maradt az éves infláció, amelynek értéke mínusz 0,9 százalék volt. Mugur Isarescu,


Marosvásárhelyen jogerősen elutasították a székelyföldi turisztikai szövetség bejegyzését

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletben utasította el a Székelyföld idegenforgalmi népszerűsítésére létrehozott Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését, arra hivatkozva, hogy Székelyföld nevű területi egység hivatalosan nem létezik – közölte kedden internetes oldalán a Krónika napilap. A táblabíróság február 4-én elutasította a szövetség alapítóinak a fellebbezését a Hargita megyei törvényszék alapfokú döntése ellen. Döntése indoklását