Taggelt bejegyzések: gazdasag

Változatlan maradt a román alapkamat

Nem változott a román alapkamat, amely továbbra is 1,75 százalék – közölte pénteken a román nemzeti bank. A román jegybank igazgatótanácsa a bankok kötelező valutatartalék-rátáját sem módosította. A döntés összhangban van az elemzők várakozásával. Legutóbb tavaly májusban mérsékelték 25 bázisponttal,1,75 százalékra az alapkamatot, amely történelmi mélypontnak számít Romániában a rendszerváltozás óta. Decemberben mínusz 0,9 százalék

Az autópálya-építés vége

Lemondott az Országos Autópálya- és Főútkezelő Társaság autópályákért felelős igazgatója. Raul Mag azzal indokolta távozását, hogy nem tudott elég hatékony lenni az autópályaépítési program megvalósításában. Raul Mag csak a tisztségéről mondott le, a továbbiakban is a vállalatnál dolgozik. Az igazgatóval egyidejűleg egyik tanácsadója is távozik. mediatica

Kínai tulajdonba kerülhet az Oltchim

Egy kínai és két román vállalat érdeklődik az Oltchim vegyikombinát privatizálása iránt. A Rm. Vâlcea-i társaság ügykezelője elmondta, a Junlun kínai üzem tisztában van az Oltchim helyzetével, és részt venne a tranzakcióban, de nincs rá elegendő tőkéje, és minden bizonnyal egy nagybefektető hozzájárulására vár, amely még nem hozta meg az erre vonatkozó döntését. Az érdeklődő


Autópálya-építés: ez várható 2016-ban

Kilencvenöt kilométer autópályát akar ebben az évben felavatni az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR), amelynek 2016-os költségvetése eléri a 4,23 milliárd lejt, ez nagyjából ugyanannyi, amennyiből tavaly gazdálkodtak. Az összegből 1,73 milliárd lejt sztrádaépítésre különítenek el, 948,8 millió lejt szánnak az országutak javítására, 740,5 millió lejből terelőutakat valósítanak meg, további 145,1 millió lejből pedig

Észak-erdélyi autópálya: 12 hónap, és kész a Marosvásárhely-Marosugra szakasz?

Célirányosan csaknem 40 millió lejjel növelik a közlekedési minisztérium 2016-os költségvetését – az összeget az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Marosugra közötti szakaszának megépítéséhez szükséges telekkisajátításokra különítik el. Ebből a pénzből 801 olyan tulajdonosnak fizetnek majd kártérítést, akiknek a területén áthalad majd a leendő sztráda Maroskeresztúron, Dózsagyörgyben, Marosugrán, Kerelőszentpálon, Nyárádtőn, valamint Marosvásárhelyen. A Marosvásárhelyt Marosugrával összekötő

Végrehajtható az Astra Biztosító felszámolása

Elindult az Astra Biztosító felszámolása a román pénzügyi felügyelet által a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) küldött tájékoztatás szerint, a nagy összegű, nem kötelező gépjármű-felelősség biztosítási (kgfb) kárral, díjköveteléssel rendelkező magyarországi fogyasztóknak, és a nem biztosítási hitelezőknek január 18-ig be kell jelentkezniük a felszámolásba – közölte az MNB az MTI-vel kedden. Közölték: a többi hazai károsultat


37 millió eurós (!) büntetést kapott a Hidroelectrica és 10 partnere

Hatalmas pénzbírsággal büntették a Hidroelectrica állami vállalatot és tíz szerződéses ügyfelét a törvénytelennek ítélt energiaforgalmazási ügyletekért. A Gazdasági Versenytanács csaknem 166 millió lejes, azaz kb. 37 millió eurós bírságot szabott ki ügyükben, miután megállapította, hogy olyan helyzetet alakítottak ki, amelyben megnehezítették más piaci szereplők szerződéshez jutását, így akadályozták az ágazat fejlődését a liberalizálás időszakában. A

Ezerrel pörög a romániai turizmus

A tavalyi első tizenegy hónapban 17,1 százalékkal több turista kereste fel a romániai kereskedelmi szálláshelyeket a tavalyelőtti hasonló időszakhoz képest – derült ki az országos statisztikai intézet csütörtöki közléséből. Január-novemberben 9 millió 242 ezer turista kereste fel a kereskedelmi szálláshelyeket, ebből 7 millió 136 ezret tettek ki a román turisták, a külföldiek 2 millió 106

Válság: a harmadik fázishoz érkeztünk?

Ezermilliárd dolláros tőzsdei veszteségek az első héten Évtizedek óta nem kezdődött olyan rosszul a tőzsdei év, mint az idén, amikor már az első kereskedési hét ezermilliárdos veszteségeket hozott, elsősorban a kínai piaci felfordulás miatt – írta szombati összegzésében a Financial Times. A londoni gazdasági napilap kimutatása szerint a több mint hétezer globális vállalat részvényárfolyamaiból képzett


Döntött a minimálbér megemeléséről a kormány

A kormány szerdai ülésén elfogadta, hogy májustól 1250 lejre emelkedjen a minimálbér – jelentette be a kormányszóvivő. Dan Suciu kiemelte, hogy a kabinet mind a munkaadók, mind a szakszervezetek képviselőivel megegyezett a béremelésről. Hozzátette: a kormány által lefolytatott egyeztetések által gyakorlatilag újraindult a társadalmi párbeszéd Romániában. A szóvivő szerint a minimálbér emelkedése 1,131 millió alkalmazottat