Taggelt bejegyzések: gazdasag

Sepsiszentgyörgy – bezár a legrégebbi kenyérgyár

Fizetésképtelenné vált a Mopaco vállalat, csődvédelmet kért és bejelentette, hogy 94 alkalmazottjából 85-től megválik – tudósít a Sláger Rádió. Kelemen Tibor, a Kovászna megyei Munkaerő Ügynökség igazgatója a sajtónak elmondta, a munkásokat Nagypénteken tájékoztatták a vállalat helyzetéről és arról, hogy elveszítik a munkahelyüket. Az igazgató hangsúlyozta, hogy be kell tartani a kollektív elbocsátás törvényes lépéseit,

Orangeways: panaszkodó hitelezők

Az Orangeways magyar diszkont buszvállalat partnerei százmillió forintot meghaladó kifizetetlen számla, illetve munkabér miatt panaszkodnak. Kezdeményeztek már felszámolást, munkaügyi pereket, volt, aki az adóhatóságnál tett feljelentést – írta keddi számában a Népszabadság. Kovács Miklós György, az Erdélybe is járatokat működtető Orangeways vezérigazgatója szerint a személyét és cégét érő támadások megindítását szinte kivétel nélkül személyes ellentét

Drágult a sör, a cigaretta és az útlevél

A jövedéki adó április elsejei emelkedése miatt hétfőtől többet kell majd fizetniük a dohányosoknak és a sörivóknak. Emellett drágábban jutunk hozzá útlevélhez, és egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a kórházi kezelésekért. Egy doboz cigaretta hétfőtől az eddigi átlagban 11,93 lej helyett átlagban 12,32 lejbe kerül. A sör jövedéki adója tíz százalékkal emelkedik, ez átlagosan öt százalékkal


Júliustól kilenc százalékra csökken a kenyér áfája

Július elsejétől 9 százalékra csökken a kenyér áfája: erről már megszületett a politikai döntés a kormányzó Szociálliberális Szövetségben (USL) – jelentette be Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter vasárnap. Az USL kormányprogramjába is belefoglalta azt, hogy a mezőgazdasági termékek áfáját az általános 24 százalékról 9 százalékra csökkenti, ezt azonban az ország nemzetközi hitelezői ellenezték. A bukaresti kormány ezért

Innováció hasznosítást segítő magyar-román program

Eredményesen zárult az innováció hasznosítását elősegítő magyar-román közös projekt a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) és a Temesvári Műszaki Egyetem együttműködésében – közölte a MISZ. A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programban megvalósított, COMINPRO nevet viselő program költsége magyar oldalon 29 040 eurót, román részről 20 095 eurót tett ki, amelyet az Európai Unió Magyarország esetében 95

Wizz Air: Marosvásárhely-München légijárat indul április 1-jétől

Új repülőjárat indul április 1-jétől a marosvásárhelyi Transilvania repülőtérről: hetente kétszer immár Münchenbe is lehet utazni jövő héttől kezdve, tudatta közleményében az intézmény. A járatot a Wizz Air üzemelteti, ezzel kilencre nőtt a Marosvásárhelyről légi úton elérhető városok száma: korábban Barcelona, Budapest, Dortmund, London, Madrid, Milánó, Párizs és Róma irányában létesült közvetlen összekötettés. A marosvásárhelyi


Észak-erdélyi autópálya: vége, felbontják a Bechtel-szerződést

lvi megállapodás jött létre a kormány és az amerikai Bechtel vállalat között az észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó szerződés végleges felbontásáról – derült ki Dan Șova csütörtöki nyilatkozatából. Az országos jelentőségű infrastrukturális beruházásokért felelős tárca nélküli miniszter kijelentette Kolozsváron, hogy a Bechtel már elfogadta elvileg a szerződés felbontását, de a feleknek meg kell állapodniuk még arról,

Osztrák befektető érkezik Kovászna megyébe

A Holzindustrie Schweighofer osztrák cég 150 millió eurót fektet be egy korszerű fafeldolgozó üzembe Kovászna megyébe. “Az önkormányzatoknak nem elsősorban a munkahelyteremtés a feladatkörük, azonban segíteniük és ösztönözniük kell a beruházókat, hogy a régióba telepedjenek meg és folytassák tevékenységüket, hiszen ez a munkahelyteremtést, a megélhetést segíti. Székelyföldön, beleértve Marosvásárhelyet is Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen zajlik a

Váratlanul magas nyereség a BlackBerrynél

A kanadai BlackBerry okostelefon-gyártó vállalat nyeresége váratlanul megemelkedett pénzügyi éve negyedik negyedévében – írja az USA Today hírportál. A 2013. március 2-án zárt pénzügyi év negyedik negyedévében 98 millió dollár, részvényenként 19 cent nyereséget ért el a BlackBerry. Az előző, harmadik negyedévben 9 millió dollár volt a nyereség, 2011 negyedik negyedévében pedig 125 millió dollár


Megnyílnak a ciprusi bankok, roham várható

Ciprusiak ezreinek rohamára számítanak csütörtökön a szigetország bankjai, amelyek csaknem két hét után nyitnak ki helyi idő szerint délben, és este hatig tartanak nyitva. Számos bank bejáratánál két-három biztonsági őr is áll, ami új jelenség az országban. Az ilyen, szemmel látható megszorítások mellett a bankügyletek szigorúbb ellenőrzését, korlátozását is elrendelte a pénzügyminisztérium, megakadályozandó, hogy a