Taggelt bejegyzések: inflációs ráta

Már 5 százalékon az évi infláció

A 2018 második hónapjában jegyzett 4,3%-ról márciusban 5%-ra nőtt az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az INS szerint 2017 márciusához képest az élelmiszerek 4,01 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 6,57 százalékkal drágultak, a szolgáltatások pedig 2,9%-kal kerültek többe. Legutóbb 2013 júniusában regisztráltak ilyen magas inflációt, akkor 5,3% volt

Inflációs ráta: itt a legfrissebb

4,6 %-os maradt januárban a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta, amely megegyezik a 2017 decemberében regisztrált adattal – közölte csütörtöki közleményében az Országos Statisztikai Intézet (INS). A munkanélküliség a férfiaknál 5%-os volt, ez 0,9 százalékponttal nagyobb, mint a nőknél. ‘A 15 és 74 év közötti munkanélküliek száma idén januárban 424.000 volt, ez több, mint egy hónappal

Júniusban 0,9 százalék volt az éves inflációs ráta

Júniusban 0,9 százalék volt Romániában az infláció a tavalyi hatodik hónaphoz mérten – közölte kedden az országos statisztikai intézet. Éves összevetésben az élelmiszerek 2,83 százalékkal drágultak, a nem élelmiszerek 0,2 százalékkal kerülnek többe, ugyanakkor a szolgáltatások 1 százalékkal olcsóbbodtak. Az előző hónaphoz mérten 0,5 százalék volt az infláció júniusban, miután az élelmiszerek 0,2 százalékkal olcsóbbodtak,