Taggelt bejegyzések: irak

Az iraki csapatok kiűzték a dzsihadistákat Nyugat-Moszul legnagyobb kerületéből

Az iraki csapatok kiűzték az Iszlám Állam dzsihadistáit Nyugat-Moszul legnagyobb kerületéből – közölte egy magas rangú katonai vezető kedden. Abdul-Vahab asz-Szaadi, a különleges erők altábornagya az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy a kiterjedt at-Tanek kerületet teljesen felszabadították, és immár teljesen a biztonsági erők ellenőrzése alatt áll. At-Tanek Moszul legnyugatibb részén található, és elfoglalása jelentős siker

Élő pajzsként kezdik használni Moszul lakóit a dzsihadisták

Élő pajzsként kezdik használni az ostromlott Moszul lakóit a várost védő Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái – közölték kedden telefonon moszuli lakosok a Reuters hírügynökséggel. A telefonon elért moszuli lakosok elmondása szerint miközben a városon kívüli falvakat sorra foglalják el az iraki hadsereg és az észak-iraki kurd fegyveres erők (pesmerga) harcosai, a várost védő dzsihadisták élő

Kurd hadállásokat támadott a török légierő Észak-Irakban

Csapást mért a török légierő a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet állásaira szerdán az észak-iraki Szinat és Haftanin vidékén, a támadásban egy csoport kurd fegyverest “ártalmatlanítottak” – jelentette csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva. A válaszcsapást néhány órával azután hajtotta végre a fegyveres erő, hogy a PKK a délkelet-törökországi Sirnak tartományban a