Az iraki csapatok kiűzték a dzsihadistákat Nyugat-Moszul legnagyobb kerületéből


Az iraki csapatok kiűzték az Iszlám Állam dzsihadistáit Nyugat-Moszul legnagyobb kerületéből – közölte egy magas rangú katonai vezető kedden.

Abdul-Vahab asz-Szaadi, a különleges erők altábornagya az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy a kiterjedt at-Tanek kerületet teljesen felszabadították, és immár teljesen a biztonsági erők ellenőrzése alatt áll.

At-Tanek Moszul legnyugatibb részén található, és elfoglalása jelentős siker az iraki hadsereg számára, amely tavaly október óta harcol a dzsihadisták utolsó iraki bástyájának számító nagyváros visszaszerzéséért.

At-Tanektől keletre, a Tigris folyó mentén fekvő óvárosban az iraki erők a dzsihadisták heves ellenállásába ütköztek. A csapatok csak nehezen jutnak előre a sűrűn lakott városrész szűk sikátoraiban.

Moszul 2014 nyarán került az Iszlám Állam kezére, amely akkoriban hatalmas területekre tett szert Irak északi és nyugati részén.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk