Taggelt bejegyzések: moszul

Az Iszlám Állam bosszúja Moszulért

Vizsgálják a bászrai robbantás helyszínét Le kell mondania iraki „fővárosáról”, Moszulról az Iszlám Államnak (IS), a kormányerők gyakorlatilag már szinte az egész várost felügyeletük alá vonták. Az iszlamisták bosszúja a civil lakosságot sújtja. Az ókori Ninivé, a mai Moszul szimbolikus jelentőségű a terrorcsoport számára, mert 2014 júniusában Abu Bakr al-Bagdadi itt kiáltotta ki a kalifátust.

Az iraki csapatok kiűzték a dzsihadistákat Nyugat-Moszul legnagyobb kerületéből

Az iraki csapatok kiűzték az Iszlám Állam dzsihadistáit Nyugat-Moszul legnagyobb kerületéből – közölte egy magas rangú katonai vezető kedden. Abdul-Vahab asz-Szaadi, a különleges erők altábornagya az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy a kiterjedt at-Tanek kerületet teljesen felszabadították, és immár teljesen a biztonsági erők ellenőrzése alatt áll. At-Tanek Moszul legnyugatibb részén található, és elfoglalása jelentős siker

Elszöktek Moszulból az Iszlám Állam vezetői

Az Iszlám Állam vezetői megszöktek az ostromlott városból, csak a külföldi dzsihádista zsoldosok maradtak. Gary Volesky amerikai tábornok arról számolt be, hogy Moszulon kívül mozgást észleltek, feltehetően a dzsihűdista vezetők menekültek. Valószínűleg nyugati irányba, Tell-Áfár város felé, vagy Szíriának vették az irányt. Az utóbbi két napban egymásnak ellentmondó jelentések láttak napvilágot. Egyes források szerint a


Élő pajzsként kezdik használni Moszul lakóit a dzsihadisták

Élő pajzsként kezdik használni az ostromlott Moszul lakóit a várost védő Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái – közölték kedden telefonon moszuli lakosok a Reuters hírügynökséggel. A telefonon elért moszuli lakosok elmondása szerint miközben a városon kívüli falvakat sorra foglalják el az iraki hadsereg és az észak-iraki kurd fegyveres erők (pesmerga) harcosai, a várost védő dzsihadisták élő