Taggelt bejegyzések: járvány

Újabb katonai rendelet: március 31-étől minden tömbházban kötelezővé váló intézkedést jelentettek be

Újabb katonai rendelet: március 31-étől minden tömbházban kötelezővé váló intézkedést jelentettek be

Újabb katonai rendelet lép hatályba Romániában: Marcel Vela belügyminiszter, valamint Raed Arafat és Bogdan Despescu államtitkár vasárnap este bejelentette, hogy enyhítik a 65 év felettiekre korábban bevezetett korlátozásokat, ugyanakkor felső határt szabnak a közüzemi és üzemanyagáraknak. A főbb intézkedések dióhéjban, a Gazeta Sporturilor összefoglalásában: Az energia és az üzemanyagok ára, valamint a szennyvízkezelési díj a

Kezdeményezték az önkormányzati választások elhalasztását

Kezdeményezték az önkormányzati választások elhalasztását

Az Állandó Választási Hatóság javaslatot tett az önkormányzati választások elhalasztására. A kezdeményezésről hivatalosan értesítették az államfőt, a kormányfőt és a parlament két házának elnökét. A dokumentumban kérik a közigazgatási törvénykönyv módosítását a helyi képviselők és települési, valamint megyei vezetők mandátumának a meghosszabbítását. Annak ugyanis nagyon kicsi az esélye, hogy az önkormányzati választásokat az eredetileg tervezett

Koronavírus. Helyzetjelentés Maros megyéből

Koronavírus. Helyzetjelentés Maros megyéből

Koronavírus-fertőzésre utaló jelekkel 30 személyt kezelnek a marosvásárhelyi járványkórházában. A legutóbbi hivatalos jelentés szerint Maros megyében 3711 személy van otthoni elkülönítésben, 141 személy intézményesített karanténba várja a 14 nap elteltét. A prefektúra legutóbbi tájékoztatója szerint az előző 24 órában 10 személy számára ért véget az ottohni, és 20 személy számára az intézményes karantén, jelentette a


Koronavírus. Lothar Matthäus kalandos módon jutott ki Dubajból

A légi közlekedés felfüggesztése előtti utolsó órákban, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter segítségével jutott ki Dubajból Lothar Matthäus. A magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya erről a Bild című német lapnak beszélt. Az 59 éves ex-futballista orosz feleségével együtt nyaralt az Egyesült Arab Emírségekben, ahol a koronavírus-világjárvány miatt az utóbbi napokban egyre több korlátozást vezettek

KULISSZA. Miről tárgyalt Orban Ludovic és Victor Costache, mielőtt a miniszter bejelentette lemondását?

KULISSZA. Miről tárgyalt Orban Ludovic és Victor Costache, mielőtt a miniszter bejelentette lemondását?

Victor Costache tisztségével fizetett „az orvoslási szakmában ügyeskedő okos fiúk“ szerződéseiért. Ennek következménye, hogy Románia gyakorlatilag kétszer annyit fizet egy védőmaszkért, mint az amerikaiak, írja a Gândul. Miután a lap szerdán nyilvánosságra hozta, hogy egy falusi üzlet 11,5 millió eurós megbízást kapott az államtól, Victor Costache egészségügyi miniszter lemondani kényszerült. Kormányzati hírforrások szerint Orban Ludovic

Koronavírus. Rémisztő kilátások a kórházakban

Koronavírus. Rémisztő kilátások a kórházakban

Kemény hangú figyelmeztetés a COVID-19 okozta romániai válságban: „óriási veszélyt jelentenek a betegekre nézve a romániai kórházak intenzív terápiás szekcióinak multidrog-rezisztens mikrobái!” A 23 évi, hollandiai szakmai gyakorlattal rendelkező orvos, Ramona Ionescu mondja ezt, aki a Brassó megyei tanács március 12-én ülésén lemondott az ottani fertőző kórház vezetői tisztségéről. Azután tett így, miután rájött, hogy


Kijárás tilalom idején: online alkalmazásban is elérhető a saját felelősségre kitöltött nyilatkozat formanyomtatványa

Kijárás tilalom idején: online alkalmazásban is elérhető a saját felelősségre kitöltött nyilatkozat formanyomtatványa

Online alkalmazást hoztak létre a hatóságok a kijárási tilalomra vonatkozó, 2020. március 24-ei, 3-as számú katonai rendelet betartásának elősegítésére. A képen látható nő mobiljáról mutatja meg az őt ellenőrző rendőrnek az úticélját ismertető, saját felelősségre kitöltött nyilatkozatát. Fotó: Gândul Az alkalmazás használatával fölöslegessé válik a saját felelősségre kiállított dokumentum kinyomtatása, amelyet olyan esetben szükséges kitölteni,

Katasztrófahelyzet a román labdarúgásban: „mintha háború lenne“

Katasztrófahelyzet a román labdarúgásban: „mintha háború lenne“

A koronavírus-világjárvány világszerte befolyásolta a labdarúgás világát, hatása nálunk is nyilvánvaló. Románia legbefolyásosabb játékosmenedzserei azt állítják, hogy az átigazolási piac nagyban szenvedni fog a most kialakult helyzet miatt. A futballistáknak ugyanakkor el kell majd fogadniuk szerződésük értékének csökkentését. A legbefolyásosabb román ügynök, Ioan Becali, aki többek között Florinel Coman, Florin Tănase, Ionuţ Nedelcearu, Alexandru Chipciu,

Protokollum: így járnak el koronavírus-fertőzés esetén

Protokollum: így járnak el koronavírus-fertőzés esetén

Jóváhagyta az egészségügyi minisztérium a koronavírus-fertőzés kezelési protokollumját, amely szerdán megjelent a Hivatalos Közlönyben. A rendelet szerint jelenleg nincs jóváhagyott gyógyszer a COVID-19 kezelésére, és az ebben az eljárásrendben javasolt gyógyszerek „a 2003-as SARS- (vagyis – súlyos akut légzőszervi szindróma) járvány, a 2012-es MERS- (vagyis – közel-keleti légzőszervi szindróma) járvány tapasztalatain és a SARS-Cov-2- (a


Bezárták a járvány sújtotta kórházat

Bezárták a járvány sújtotta kórházat

Bezárták 48 órára a suceavai kórházat, az egész épületet fertőtlenítik. Az 1300 személyt foglalkoztató intézményben 34 orvos és 49 asszisztens fertőződött meg az új koronavírussal. A bezárásról kedden döntött az egészségügyi minisztérium Nelu Tătaru államtitkár által vezetett ellenőrzőcsoportja, amely elrendelte ugyanakkor a kórházban fekvő 124 páciens átszállítását más intézményekbe, illetve rendelkezett arról, hogy az enyhébb