Döntés a marosvásárhelyi egyetemegyesítés szabályszerűségéről december 17, 2019 11:10 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Elutasították a magyar oktatók kifogásait. Szabályszerűnek minősítették a marosvásárhelyi egyetemek egyesítését: az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora közölte, a helyi táblabíróság elutasította több magyar oktató beadványát, amelyben a MOGYE és a Petru Maior Tudományegyetem egybeolvadását kifogásolták. Leonard Azamfirei ennek kapcsán nagyon bonyolult évnek nevezte 2019-et, mert rövid idő alatt kellett nagy horderejű döntéseket meghozni úgy, …
Ítéletet hirdettek Makkai Gergely ügyében december 3, 2019 12:15 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Marosvásárhelyen érvényben maradt a korábbi alpolgármester felfüggesztése, miután a bíróság hétfőn elutasította Makkai Gergely keresetét. A városvezető leváltott helyettese azért indított eljárást, mert vitatja menesztése szabályszerűségét, és arra hivatkozik, hogy nem nevezték meg eltávolításai okait. Makkai Gergely az ítélet kiközlésétől számított öt napon belül fellebbezhet. fotó: az RMDSZ közösségi oldala
Feljelentés a Székely Vértanúk Emlékművénél megjelent székely jelképek miatt március 8, 2019 11:15 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt,Magyarság Marosvásárhelyen meg nem nevezett személyek feljelentést tettek a Városházán, hogy a Székely Vértanúk Emlékműve környékén zajló térrendezési munkálatok nyomán székely jelképeket jelenítettek meg a kivitelezők. Konkrétan: az emlékmű környékén csillag alakot mintáztak térkövekből, míg a közeli forrásra felkerült kétnyelvű táblán a Székely Vértanúk Kútja felirat egyik oldalán a Nap, a másikon a Hold látható, amelyek …
Szerencse: marosvásárhelyi játékosé minden idők legnagyobb ötöslottó-nyereménye január 15, 2019 11:13 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt A Punctul szerint Marosvásárhelyre került minden idők legnagyobb ötöslottó-nyereménye. A hetilap azt írta, a csaknem 1,5 millió lejt érő szelvényt az egyik itteni szerencsejáték-kirendeltségben vásárolták meg. A nyertes összesen 36 számot játszott meg, kilences kombinációkban, és ezért 360 lejt fizetett. Amellett, hogy eltalálta az öt nyerőszámot, hat harmadik kategóriás nyereménye is volt, így ezek összege …
Bejelentés a marosvásárhelyi tömbházrobbanás helyszínéről január 4, 2019 13:14 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Még pénteken visszatérhetnek lakásukba annak a Hadsereg téri tömbháznak a lakói, amelyben tűz, majd robbanás történt a szerdáról csütörtökre virradó éjszakán, tudatta a Maros megyei prefektúra. Nagy Zsigmond alispán a helyszínen tájékozódott a helyreállítási munkálatok helyzetéről, és megállapította, hogy azokat minden jel szerint még a nap folyamán véglegesíteni tudják az illetékesek, így a lakóházból kitelepített …
Tűz és robbanás egy marosvásárhelyi tömbházban január 3, 2019 9:17 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Kigyulladt egy tömbház Marosvásárhelyen a szerdáról csütörtökre virradó éjjel, a tűz miatt robbanás is bekövetkezett, jelenti az Agerpres. A Hadsereg téren történt a szerencsétlenség, amely miatt 18 személyt kitelepítettek a tűzoltók. Két tűzoltókocsi és két mentőautó érkezett a helyszínre, hogy ellássák a sérülteket. Egy személyt kellett kórházba szállítani, tizenhatan elutasították a lehetőséget. A hatóságok próbálják …
Fennakadások az autós közlekedésben Marosvásárhelyen, a parajdi sóbánya dolgozóinak sztrájkja miatt február 27, 2018 10:51 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt A közlekedésben okozott fennakadásokat a parajdi sóbánya alkalmazottainak sztrájkja. A Marosvásárhely utcáinak járhatóvá tételével megbízott vállalat ugyanis kifogyott sótartalékából. Cosmin Balga, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szóvivője arról tájékoztatott, hogy az utóbbi napokban beállt hideg és havazás miatt az útkarbantartó vállalat kifogyott a sókészletéből, ami azért jelent gondot, mert mínusz 5 Celsius-fok alatt már ez az …
Tíz új csendőr Marosvásárhelyen január 9, 2018 16:11 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Tíz fővel nőtt a marosvásárhelyi csendőrség személyzeti állománya: nyolc fiatalembert és két ifjú hölgyet alkalmazott a karhatalmi intézmény, valamennyien tavaly decemberben végezték tanulmányaikat. Hatan a fălticeni-i, négyen a drăgăşani-i altisztképző iskoláról kerültek ki, valamennyiüket őrmesterként alkalmazták, áll a lapunkhoz is eljuttatott közleményben. Egyelőre ismerkednek a hellyel, a kollégákkal, leendő feladatkörükkel, majd fokozatosan bekapcsolódnak a rendfenntartó …
A Madéfalvi Veszedelemre emlékeznek Marosvásárhelyen január 4, 2018 14:09 Szerző mediatica Kiemelt,Magyarság A több éves hagyománynak megfelelően a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Kultúrpalota kistermében rendez emlékestet január 7-én 18 órai kezdettel, adták hírül szerdai közleményükben, amelyben azt írták: „arra ösztönözzük Székelyföld lakóit, hogy délelőtt minél nagyobb számban vegyenek részt Madéfalván, a vértanúk emlékművénél szervezett megemlékezésen és az azt követő koszorúzáson, este …
Leváltották a marosvásárhelyi rendőrparancsnokot január 3, 2018 19:29 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Marosvásárhely polgármestere január elsejétől leváltotta tisztségéről Valentin Bretfeleant, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség magyarellenességéről ismert parancsnokát. A Marosvásárhelyi Rádió román nyelvű adása által közölt hírt megerősítette az MTI-nek Cosmin Blaga, a polgármesteri hivatal szóvivője. Mint elmondta, a döntés a helyi rendőrség átszervezésével áll összefüggésben, semmilyen szolgálati probléma nem merült fel Valentin Bretfeleannal szemben. …