Taggelt bejegyzések: menesztették az ASA edzőjét

Távozott az ASA elnöke és edzője

Távozott az ASA elnöke és edzője

Megvált edzőjétől, Bálint Lászlótól a Marosvásárhelyi ASA 2. ligás labdarúgóklub. Távozott Dinu Gheorghe klubelnök is. A szerződésbontás okát nem részletezték, de a Gazeta Sporturilor című sportlap úgy értesült, mindkét távozó beadta lemondását, amikor kötelezni akarták őket, hogy szerepeltessék a csapatban a klubigazgató fiát, a 18 éves Carlos Cherteşt. A Gazeta Sporturilor emlékeztet, hogy nem ez

Az ASA-tól távozó Ilie Stan újabb megdöbbentő nyilatkozata: “Azzal fenyegetett ez az egyén, hogy tönkretesz”

Az ASA-tól távozó Ilie Stan újabb megdöbbentő nyilatkozata: “Azzal fenyegetett ez az egyén, hogy tönkretesz”

Megelégelte Ilie Stan azt a bánásmódot, amelyben Marosvásárhelyen része volt, ezért döntött úgy, hogy távozik az ASA-tól, mondta el a szakvezető hétfőn este a DigiSport TV Fotbal Club című élő műsorában, mi vezetett a kenyértöréshez az 1. ligában szereplő klubbal. A televízió honlapján ismertetett nyilatkozat szerint az ASA középpályása, Tiberiu Petriș édesapja hihetetlen helyzetbe hozta

Megszólalt Ilie Stan, elmondta, miért volt kénytelen távozni az ASA-tól

Megszólalt Ilie Stan, elmondta, miért volt kénytelen távozni az ASA-tól

Szakmailag elfogadhatatlan helyzetbe került az ASA edzője: a marosvásárhelyi futballklub 1. ligás csapatának kispadjáról hétfőn délután menesztett Ilie Stan elmondta, miért volt kénytelen szerződést bontani munkaadójával, írja a DigiSport TV honlapja. Korâbban írtuk: Menesztették az ASA edzőjét “Nem vagyok a felmosórongyuk! Itt rabszolgaság van! Előírták nekem az egyik játékos kötelező szerepeltetését, így bár tizenegyen játszottunk,


Menesztették az ASA edzőjét

Menesztették az ASA edzőjét

Már nem Ilie Stan az ASA edzője. A marosvásárhelyi futballklub hétfőn délután honlapján bejelentette, hogy megvált a 49 éves szakvezetőtől. A döntés okát nem ismertették, viszont megköszönték, hogy rövid marosvásárhelyi tartózkodása alatt olyan csapatot rakott össze, amelynek esélye van elkerülni a kiesést az élvonalbeli bajnokságból. Stan menesztése meglepőnek tűnik, hiszen csapata éppen 2-1-re nyert az