Menesztették az ASA edzőjét


Már nem Ilie Stan az ASA edzője. A marosvásárhelyi futballklub hétfőn délután honlapján bejelentette, hogy megvált a 49 éves szakvezetőtől. A döntés okát nem ismertették, viszont megköszönték, hogy rövid marosvásárhelyi tartózkodása alatt olyan csapatot rakott össze, amelynek esélye van elkerülni a kiesést az élvonalbeli bajnokságból.

Stan menesztése meglepőnek tűnik, hiszen csapata éppen 2-1-re nyert az 1. ligában, a Concordia Chiajna ellen, és ezzel vége szakadt az alakulat kilenc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatának, jegyezte meg a hír kapcsán közzétett jelentésében az 1. ligás bajnokságot közvetítő DigiSport TV honlapja.

Sikere ellenére a marosvásárhelyi együttes utolsó az 1. liga rangsorán, de kilenc pontjával már csak két pont a lemaradása az osztályozóra feljogosító 12. helyezettől, a hétfő esti mérkőzésig (Zsilvásárhelyi Pandurii – Jászvásári CSM Politehnica, 20.30 óra) legalább is.

Ilie Stan menesztésének lehetőségéről sokat beszéltek az utóbbi időben, lehetséges utódjaként a 2014 októbere óta sehol sem edzősködő Ionuț Chirilă nevét emlegették a leggyakrabban.

“Több edzővel tárgyalunk. Szerintem kedden bejelenthetjük, kivel folytatjuk” – nyilatkozta a DigiSport TV Fotbal Club című műsorában Cristian Chertes klubigazgató.

A műsorban megkérdezték, hogy Ionuț Chirilă lesz-e a csapat új edzője. “Kevéssé valószínű” – válaszolta a vezető. “Esetleg Adrian Falub?” – jött a következő kérdés. “Bármi lehetséges” – felelte Chertes.

A 15 éve edzősködő Ilie Stannak az ASA volt a 21. csapata. Egyetlen klubnál sem töltött egy idénynél többet. Anghel Iordănescu segédjeként kezdte pályáját, 2001-ben, az Al Ainnál, két ízben másodedző volt a román válogatottnál, 2011-ben pedig nem kis meglepetésre egy ideig a Steaua szakvezetői tisztségét is megkapta.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk