Taggelt bejegyzések: romániai magyarság

A románok 88 százalékát zavarná a magyar szomszéd

A románok 88 százalékát zavarná a magyar szomszéd

Csökkent a magyarok elfogadottsága és megbecsültsége a román társadalomban a két évvel ezelőtti szinthez képest – derült ki a romániai Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit csütörtökön tették közzé. A holokauszttal kapcsolatos ismereteket és a kisebbségek megítélését számszerűsítő felmérés készítői az úgynevezett Bogardus-skálát használták, amelyen az 1-es a legmagasabb (családtag) fokú

A román sporttörvényt is módosíthatják a magyarokat gyalázó szurkolók miatt

A román sporttörvényt is módosíthatják a magyarokat gyalázó szurkolók miatt

A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítására javasoltak megoldásokat az erdélyi Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselői a Román Labdarúgó Szövetségnek (FRF) egy találkozón, amelyről szerdai közleményében számolt be a szolgálat. A szolgálat nevében Benkő Erika és Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselői tárgyaltak Bukarestben a FRF két osztályvezetőjével. A képviselők a keddi tárgyaláson


Vitriolos replika a “szájba vert magyaroknak”: “Nem hallottam Kelemen Hunort üvölteni a fájdalomtól”

Vitriolos replika a “szájba vert magyaroknak”: “Nem hallottam Kelemen Hunort üvölteni a fájdalomtól”

Ha az RMDSZ számára fontos ez az ország, nem a Szociáldemokrata Pártot, hanem a Nemzeti Liberális Pártot kell támogatnia – üzente Kelemen Hunor szövetségi elnöknek a PNL egyik alelnöke, Florin Roman. “Azt mondta Kelemen Hunor, hogy szájba verték, de én nem értem, hogy miért, mert az RMDSZ 27 éve szinte állandó jelleggel kormányon van, becsapták

Pozitív és régóta várt előrelépés az erdélyi magyarság számára

Pozitív és régóta várt előrelépés az erdélyi magyarság számára

Az erdélyi magyarok törekvéseinek támogatásáról biztosította az Európai Néppárt (EPP) vezetősége Kelemen Hunort, az RMDSZ szövetségi elnökét – írja az RMDSZ csütörtöki közleménye. Manfred Weberrel, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti képviselőcsoportjának elnökével, illetve Antonio Lopez Isturizzal, az Európai Néppárt főtitkárával találkozott szerdán a Kelemen Hunor szövetségi elnök vezette RMDSZ-delegáció az EPP máltai kongresszusán. “A kétoldalú