Vitriolos replika a “szájba vert magyaroknak”: “Nem hallottam Kelemen Hunort üvölteni a fájdalomtól”


Ha az RMDSZ számára fontos ez az ország, nem a Szociáldemokrata Pártot, hanem a Nemzeti Liberális Pártot kell támogatnia – üzente Kelemen Hunor szövetségi elnöknek a PNL egyik alelnöke, Florin Roman.

“Azt mondta Kelemen Hunor, hogy szájba verték, de én nem értem, hogy miért, mert az RMDSZ 27 éve szinte állandó jelleggel kormányon van, becsapták a liberálisokat is, a PSD-seket is, nagyjából mindenkit. Ez a legjobb példa arra, hogy a románok toleránsak a kisebbségekkel szemben, hogy a nemzeti kisebbségek minden jogot élveznek, ami egy európai országban kijár nekik” – fogalmazott Roman a PNL Országos Tanácsának brassópojánai ülésén.

Beszédében ugyanakkor hangsúlyozta, az RMDSZ elnöke “nem panaszkodik és soha nem is fog panaszkodni a benzin drágulása miatt”, mint ahogy a társadalombiztosítási rendszer tervezett módosítása ellen sem emeli fel szavát, bár ennek nyomán – állítja Roman – 27%-kal csökken majd az emberek fizetése.

“Nem hallottam Kelemen Hunort üvölteni a fájdalomtól annak láttán, hogy a 2.000 lej alatti béreket ugyanúgy megadózzák, noha partnereik nem ezt ígérték. Nem láttam az RMDSZ-t és Kelemen Hunort sírni, amikor 6%-kal nőtt a földgáz és 5%-kal a villamos energia ára. (…) Hagyják abba az uszítást, a gyűlöletkeltést, mindent, ami a nemzet megosztásához vezet. Ha fontos önök számára ez az ország, ne támogassanak egy olyan kormányt, amely mélyen az emberek zsebébe nyúl. Támogassák a PNL-t, támogassák Romániát, hogy tudjuk megbuktatni ezt az inkompetens kormányt, és akkor elhiszem, hogy ön egy jó román” – fogalmazott a PNL alelnöke.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk