Taggelt bejegyzések: tech

Ilyen lesz az új Windows

Kiszivárgott néhány képernyőkép a Microsoft új operációs rendszeréről, a Windows Blue néven ismert verzióról. A képek a Microsoft operációs rendszerével foglalkozó Winforumra kerültek ki, s azt bizonyítják, hogy a Windows következő verziójaként, “a nagy Windows 8-frissítésként” emlegetett Windows Blue olyannyira létezik, hogy már futtatható, működőképes verzióban is van. A Verge észrevételei szerint a Blue például

A Pirate Bay legöregebb torrentje

Az oldal felhasználói lassan kilenc éve osztanak meg szakadatlanul egy filmet. Illegális letöltés formájában március 31-én ünnepli kilencedik születésnapját az amúgy 2001-es Revolution OS címre hallgató film. Nem egy hollywoodi csúcsprodukció, csupán egy, a Linux operációs rendszerről szóló dokumentumfilm. A TorrentFreak megszólította a film készítőit is, akik vegyes érzelmekkel fogadták a hírt. Egyrészről persze nem

Tizennégy felnőtt kigyógyult a HIV-vírusból

14 eset ismert, ahol a korai kezelés komplett remisszióba kergette a fertőzést. Ezek a felnőttek egy, a párizsi Pasteur Intézet által vizsgált 70 fős csoport tagjai, akik mindegyikénél már öt-tíz héttel a fertőzés után megkezdődött az antiretrovirális (ARV) kezelés, melyet a betegek átlagosan három éven át folytattak. Az említett 14 páciens jelenlegi állapota épp azért


Bizonyítékot találtak arra, hogy lehetett élet a Marson

Újabb fúrást hajt végre májusban a Marson a bolygót kutató űrjármű, a Curiosity, hogy megerősítse az első kőzetelemzések most közzétett eredményeit, amelyek szerint a bolygón lehetséges volt a mikrobiális élet. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei keddi washingtoni sajtótájékoztatójukon jelentették be, hogy a Mars-járó február elején vett kőzetmintájában a többi között kén, nitrogén, foszfor

Bemutatkozott a Facebook új verziója

Vizuálisan gazdagabb, mobiltelefon-orientált hírfolyam jellemzi a Facebook új változatát, amelyet csütörtökön mutattak be a kaliforniai Menlo Parkban. A világ legnagyobb közösségi portáljának eddigi egységes hírfolyamát a felhasználó több specializált szekcióra oszthatja fel, például külön tartománya van a zenének és a fotóknak. Az átalakítás célja, hogy az eddiginél jobban személyre szabhatóvá tegye a szolgáltatást, hogy az

Új életformát fedeztek fel?

Orosz kutatók feltételezése szerint új életformát fedeztek fel azokban a vízmintákban, amelyeket az évmilliók óta vastag jégpáncél alatt rejtőzködő Vosztok-tóból emeltek ki a Déli-sarkon ősi mikroorganizmusok után kutatva. Szergej Bulat, a szentpétervári Atomfizikai Intézet munkatársa a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek elmondta, hogy a kutatócsoport olyan baktériumot talált a vízmintákban, amelyiknek a DNS-e nem hasonlít egyetlen,


Azt akarják, hogy fizessünk, ha a neten kommentelni akarunk

Egy ír szenátor beletúrna azok pénztárcájába, akik a neten hozzászólnak valamihez – írja a Hír24. Eamonn Coghlan egy olyan bizottság előtt szólalt fel, amelynek feladata a közösségi oldalak és a „cyberbullying” közötti kapcsolat felderítése. A szenátor javaslata szerint az anonim trollok visszaszorítása érdekében jó ötlet lehet fizetőssé tenni a kommentelést, vagy valamilyen személyazonosító irat számához

Másképpen használják a nők az okostelefont, mint a férfiak

Az okostelefonok rohamos térnyerésével a készülékek mindennapi használata is változik, mivel ezek a kapcsolattartás, a tájékozódás, a szórakozás és a zenehallgatás eszközei lettek, igaz, a nők másképpen használják telefonjukat, mint a férfiak – derül ki egy felmérésből. Az Ipsos és a Telenor Magyarország közös kutatása szerint napjainkban a magyarországi felnőtt lakosság 27 százaléka, azaz közel

Hárommillió euróba kerül a legújabb Lamborghini

Hárommillió euróba kerül majd a legújabb Lamborghini-modell, a Veneno, amely az olasz luxusautógyár eddigi leggyorsabb kocsija. A Veneno mintapéldányát a genfi autószalon sajtónapján mutatta be a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Lamborghini. Újdonsága meglehetősen futurisztikus kinézetű, csúcssebessége 354 kilométer óránként, motorja 6500 köbcentis. Túl sok nem száguld majd az utakon a kocsiból, mivel a cég mindössze


Megint változik a Facebook

Néhány új-zélandi már élesben tesztelheti, amit a világ maradékának csak a hét végén mutatnak be. Tetszik vagy sem? Az akkor sokak által gyűlölt Idővonal globális bevezetése óta eltelt bő egy év, ami éppen megfelelő idő ahhoz, hogy a közösségi oldal milliárd felhasználója megszokja a dizájnt, elfelejtse, hogy miért is utálta azt a változást, s szenvedélyesen