Taggelt bejegyzések: teherautó és kisbusz ütközött

Élőben közvetítette a 9 halálos áldozatot követelő balesetet a Maros megyei kisbusz sofőrje az egyik közösségi portálon

Élőben közvetítette a 9 halálos áldozatot követelő balesetet a Maros megyei kisbusz sofőrje az egyik közösségi portálon

Ütközésben összetört kisbusz Ceglédbercel közelében, a 4-es főút 59-es kilométerénél 2018. május 22-én. A román rendszámú kisbusz egy homokot szállító teherautóval ütközött össze, a benne ülő kilenc ember, hét férfi és két nő meghalt a balesetben. A teherautó sofőrje megsérült. MTI Fotó: Mihádák Zoltán Élőben közvetítette az egyik közösségi portálon a kilenc ember halálát okozó

Maros megyei kisbusz balesete Ceglédbercelnél – 9 halott!

Maros megyei kisbusz balesete Ceglédbercelnél – 9 halott!

A Digi 24 hírtelevízió közlése szerint hét román állampolgár életét vesztette egy Ceglédbercelnél kedden délután történt mikrobusz-balesetben. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője később kilenc halottról tett említést. A hírtelevíziónak Paul Ciocoiu külügyi szóvivő elmondta: a Maros megyében bejegyzett kisbusz a 4-es országúton Románia felé tartott, amikor Budapesttől 59 kilométerre kedd délután bekövetkezett a baleset. A

Két nő és egy férfi halt meg a hajnali balesetben – kamionba rohant a kisbusz

Két nő és egy férfi halt meg a hajnali balesetben – kamionba rohant a kisbusz

Hárman a helyszínen életüket vesztették abban a kedd hajnali balesetben, amely Biharkeresztes közelében történt a 42. számú főútvonalon – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője. Dobó Dénes elmondta, eddig ismeretlen okok miatt hajnali 5 órakor egy bolgár rendszámú kisbusz belerohant egy lengyel kamionba. A kisbusz utasai (valamennyien román állampolgárok) közül hárman – két nő