Taggelt bejegyzések: teodor melescanu

Azt hitték Bukarestben, babra megy a játék. Az amerikai miniszter lehidalt, amikor azt hallotta: “Nem volt kvórum”

Elfogadta hétfőn a szenátus védelmi bizottsága a Patriot légvédelmi rendszer beszerzését lehetővé tevő törvénytervezetet. A testület egyhangúan megszavazta a javaslatot. A gyűlésen jelen volt Mihai Fifor védelmi és Teodor Meleşcanu külügyminiszter. Utóbbi, mint ismert, múlt héten találkozott amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal, aki váratlanul Bukarestbe utazott, miután a rakétavásárlásról szóló határozat elfogadását első körben elhalasztották. Ezzel

Meleșcanu Orbánnal tárgyal Budapesten: a román külügyminisztérium bejelentése

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter meghívásának eleget téve Budapestre látogat hétfőn a román külügyi tárca vezetője, Teodor Meleşcanu – tájékoztat közleményében a minisztérium. A külügyminiszter magyar hivatali kollégája mellett találkozni fog Orbán Viktor miniszterelnökkel is, illetve – első román miniszterként – felszólal majd a magyar nagyköveti értekezleten. Meleşcanu budapesti hivatalos látogatásának programján a Magyarországon