Taggelt bejegyzések: zene

Tankcsapdai magaslatokra tör a Quimby

Két héttel ezelőtt a Tankcsapda döntötte meg azt a Guinness-rekordot, amelyet korábban is egy magyar előadó, Zámbó Jimmy tartott: míg a király lemezei a magyar slágerlista első tizenhárom helyét foglalták el 2001 elején, néhány héttel a halálát követően, addig a Tankcsapda két héttel ezelőtt – szerencsére mindenfajta halálhírtől mentesen, pusztán a régi, hosszú ideje nem

Cipő nélkül 20 milliót bukott a Republic

Mindössze 28 alkalommal állt színpadra 2013-ban új összetételében (Sipos F. Tamással) a Republic együttes, amely a kilencvenes évek eleje óta a legtöbbet koncertező popzenekar volt Magyarországon. Két esztendővel korábban még hetven bulira szerződtek, 2012-ben pedig 67-szer álltak színpadra fizető közönség előtt. Cipő halálával tehát kb. 40 koncert „esett ki” a naptárukból – és a bevételükből

Cseh Tamás-emlékkoncert a Kolibri Színházban

Szevasz Tamás! címmel emlékkoncertet adnak pályatársai Cseh Tamás énekes, dalszerző születésének évfordulóján, január 22-én a Kolibri Színházban. Cseh Tamás (1943-2009) pályatársaival több mint negyven éve kezdett énekelni, 1973 márciusától az Ad Libitum együttessel, amelynek tagjai akkoriban Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor voltak. 1976-tól Másik Jánossal a 25. Színházban adta elő a Levél nővéremnek első


Dolly újra összeáll Fenyővel?

Meglepő óhajnak adott hangot Dolly a vasárnap esti Fenyő-koncerten, miután elénekelte a Meghalok, hogyha rám nézel című 1980-as Hungária-slágert, méghozzá a legendás banda gitárosa, Kékes Zoltán kíséretében. – Ez volt a múlt, most pedig jöjjön a jelen, és talán a jövő is – mondta Dolly, majd visszatért a színpadra Fenyő Miklós, és előadták a Szemed

Bemutatta új lemezét Demjén Rózsi

Három év szünet után rukkolt elő új koronggal Demjén Ferenc. A zenész a Papp László Sportarénában, december 30-án rendezett koncerten mutatta be legújabb dalait. – A címadó dal, a Túl a világvégén még a tavalyra jósolt világvégére íródott, de inkább a valódi katasztrófákra utal, amelyek sajnos nap mint nap előfordulnak a földön. Azért ennek a

Meghalt a magyar díva

New Yorkhoz közeli otthonában 101 éves korában meghalt Eggerth Márta magyar származású koloratúrszoprán énekesnő, színésznő. Az 1930-as évek operettdívája, a zenés vígjátékok hajdani sztárja a New York városától északra fekvő Rye-ban, családja körében hunyt el csütörtökön – értesült az APA osztrák hírügynökség a hozzátartozóktól. A szőke Carmennek, az operett Callasának nevezett világsztár Budapesten született 1912.


FOTÓ Hosszabb időre elköszönt a magyar közönségtől a Tankcsapda

A jövő évi hosszabb külföldi koncertturné előtt szombat este a debreceni Főnix Csarnokban búcsúzott el a magyar közönségtől a Tankcsapda. A jövőre 25 éves debreceni rockzenekar a hagyományos debreceni koncerttel zárta le a Rockmafia Debrecen lemezbemutató turnéját, amelyet 75 helyszínen mintegy 270 ezren láttak március óta – tájékoztatta Bakó Csaba, a Tankcsapda sajtófőnöke az MTI-t.

Váratlanul visszalépett a címszereplő

Kiszállt a New York-i Broadwayn Harry Houdini illuzionistáról készülő musicalből Hugh Jackman, aki a címszereplője lett volna a darabnak. Az ausztrál színész sűrű elfoglaltságára hivatkozva jelentette be, hogy távozik a tervek szerint 2014-ben bemutatásra kerülő produkcióból – írta honlapján a BBC. A hírszolgálat szerint Jackman úgy fogalmazott, „nem tudott annyi időt szentelni a szerepnek, amennyit

A Csendes éj története

1818 karácsonyán énekelték el először a Csendes éj című karácsonyi dalt. A világpremiert egy Salzburg melletti kis falu, Oberndorf romos templomában tartották, gitárkísérettel, mert tönkrement az orgona. 1818-ban Salzburg vidéke még a napóleoni háborúk utómegrázkódtatásait szenvedte. Az emberek koldusszegények voltak és éhínség pusztított. Oberndorf is romokban hevert. Ebben a faluban dolgozott Joseph Mohr római katolikus


Ingyenes lesz 2014-ben a Hegyalja Fesztivál

„A Jézuska a Hegyalja Fesztivál 15. és a Borsodi 40. születésnapjára szóló meghívóval érkezett. A dupla szülinap alkalmából a HEGYALJA FESZTIVÁLRA A BELÉPÉS 2014-BEN MINDENKINEK INGYENES. 2014. július 10-13. között az országból mindenki ott lesz a Hegy’en, aki valaha hallott már Tokajról és a Hegyaljáról: együtt ünneplünk mindazokkal, akik az elmúlt 15 évben buliztak, zenéltek,