Taggelt bejegyzések: zene

Koncertdömping az ünnepek alatt

A népszerű könnyűzenei előadók közül például Hobo, Palya Bea, az Első Emelet, a Muzsikás, az Erik Sumo Band, Fenyő Miklós, a Bëlga, Demjén Ferenc, a Csík Zenekar és a Quimby is fellép a két ünnep között. Karácsonykor is több koncertet rendeznek Budapesten. December 24-én este a Puszi együttes lép fel a Mika Tivadar Mulatóban. Másnap

Színpadon a Republic Hattyúdala

Soha nem tapasztalt helyzetben játsszák újra és újra legendás dalaikat a Republic együttes tagjai. Boros Csaba és zenésztársai a József Attila Színház színpadán, két emelvényen ülve kísérik a Hattyúdal című darab színészeit, akikkel már a próbák elején tökéletes volt az összhang. Egyedül Cipő hiányzik, aki már nem érhette meg egy régi álom, a Republic dalaira

Károly herceg személyesen tüntette ki Adele-t

A 25 éves énekesnő rangos díjat kapott: a walesi herceg a lovagi cím után a legjelentősebb udvari kitüntetésben részesítette. Adele a MBE (Member of the British Empire, vagyis a Brit Birodalom tagja) címet vehette magától Károly hercegtől a Buckingham-palotában. Adele sikert sikerre halmoz, dalai rendre a slágerlisták élén végeznek, a Brit Awards mellett 21 című


Megtalálták, majd elárverezték az 1696-ban készült Stradivarit

Csaknem 1,4 millió fontért kelt el az a Stradivari hegedű, amelyet 2010-ben elloptak egy londoni pályaudvarról, és csak idén nyáron találtak meg. Három évvel ezelőtt a Euston pályaudvarról lopták el az 1696-ban készült értékes hegedűt a koreai származású Min-Jin Kym hegedűművésztől. A brit rendőrség idén júliusban jelentette be, hogy egy közép-angliai ingatlanban megtalálták a hangszert

Elhunyt Fenyő Miklós felesége

Az énekes felesége szeptemberben hosszú szenvedés után ment el – írja a Story. Azt, hogy Fenyő Miklós és családja csendben gyászol, lányától, Diótól tudja a Story magazin. A zenész hónapok óta nem beszél legfontosabb támasza elvesztéséről. Ági, a feleség hosszas szenvedés után, szeptemberben ment el örökre. Idén ünnepelték volna megismerkedésük ötvenedik évfordulóját. Társa mindig különleges

Visszaköltözik Marosvásárhelyre a Félsziget

Kelemen Márton megyei tanácsi RMDSZ-frakcióvezető és Ciprian Dobre a Maros Megyei Tanács elnöke rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön, hogy 2014-től a Félsziget Fesztivál visszaköltözik Marosvásárhelyre. „A Félsziget hazatért. A Félsziget visszatért, Marosvásárhelyre, Maros megyébe. Tíz éven keresztül a Félsziget körül forgott főleg az ifjúság számára a kulturális élet a megyében és nemcsak. Az, hogy sikerült


Felcsútiak ingyen mehetnek Mága Zoltán koncertjére

Mága Zoltán tudja hol kell jó fényben feltüntetnie magát. Nem holmi szegény borsodi falu vagy eldugott alföldi tanya lakóit hívta meg újévi koncertjére, hanem a felcsútiakat. A művész úr felajánlásából ötvenen utazhatnak Orbán Viktor szülőfalujából a hagyományos koncertre. A hír az önkormányzat honlapján jelent meg. Nem ez az első ilyen gesztusa: emlékezetes módon augusztusban Mága

Európai turnéra indul a Tankcsapda

December 28-ai, évzáró bulija után kb. fél évig nem lép fel Magyarországon az együttes. A jövő évi 25 éves jubileum alkalmából ugyanis európai körutat terveznek, a környező országokban és Svájcban, Németországban is fellépnek majd. A Tankcsapda frontembere, Lukács László emlékeztetett, március óta járják az országot a Rockmaffia elnevezésű turnéval, amelynek a lezárása a december 28-i

Először nyert nő a magyar X-Faktor történetében

Danics Dóra nyerte az idei X-faktort, a ByTheWay ezüstérmes lett. A szeptemberben indult tehetségkutató a végéhez ért, tegnap este kiderült, ki lett a győztes. Geszti Péter és Szikora Róbert mentoráltjai küzdöttek meg vasárnap este az X-faktor fináléjában, végül Danics Dóra nyert a Bytheway ellen. Győzelme nemcsak az X-Faktorban hozott újat, hanem az RTL Klubbon is,


Órákig álltak sorba Szörényiék aláírásáért

Alig négy hónappal az István, a király 30. jubileumi előadása után ismét összejöttek az alkotók. A szerzők, Szörényi Levente és Bródy János, illetve a rendező, Alföldi Róbert közösen dedikálták az István-, illetve a Kőműves Kelemen-előadások DVD-jét. Az augusztusi bemutató, és Alföldi Róbert értelmezésének vegyes fogadtatása után hosszú sorokban kígyóztak az aláírásra várók, akikkel egy órán