Taggelt bejegyzések: zene

Forgatag – Mégsem érkezik az EDDA Marosvásárhelyre

Nem lép fel az Edda Művek a Forgatag ellenrendezvényén. Ezt az együttes menedzsere az Erdély TV-nek adott exkluzív interjúban jelentette ki. Molnár Csaba azt is elmondta, döntésükről már értesítették a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt.„Sem a zenekar biztonsága, sem a művészeti produkció garanciája nincs meg, hogy ebben a kialakult légkörben olyan koncertet tudjunk adni, ami mindenki számára

Mit hallgatunk, mire bulizunk a Forgatagon?

KÖZLEMÉNY | A Vásárhelyi Forgatag bár nem zenei fesztivál, kiemelt figyelmet fordít a minőségi élményt nyújtó zenei programokra, így kap helyet a KoncertForgatagban a magyar blueskirályként emlegetett Deák Bill Gyula, de a csaknem másfélszáz gyermeket tömörítő Szentegyházi Gyermekfilharmónia is. Tizenkét fellépő koncertezik az augusztus végi KoncertForgatagban, rögtön első nap a Szentegyházi Gyermekfilharmónia nyitja a zenei

Eddig ki nem adott Freddie Mercury-dalokkal rukkolhat elő a Queen

A Queen együttes azt tervezi, hogy kiad két olyan, a nyilvánosság előtt ismeretlen felvételt, amelyeken Freddie Mercury énekel. Huszonkét évvel a legendás énekes halála után akarja közzétenni Brian May és Roger Taylor a Mercury hangján megszólaló dalokat. „Van egy sor felvétel. Brian és én dolgozunk rajta. Az egyiken az egész együttes dolgozott, a másik leginkább


A Broadway-en is bemutatkozik Amélie

Broadway-musical készül az Amélie csodálatos élete című nagy sikerű francia filmből. A darab zenéjét Dan Messe komponálja. Az Amélie-ben a francia filmrendező, Jean-Pierre Jeunet egy kedves, szerelemre vágyó pincérlány történetét mutatja be, aki megpróbálja szebbé tenni a körülötte lévők életét. Az öt Oscar-díjra jelölt alkotás az Életrevalók tavalyi bemutatójáig a legsikeresebb francia film volt a

István, a király: „Nem volt fütyi és buzulás”

Az István, a király újragondolása jócskán megosztotta nemcsak a közvéleményt, de a celebeket is. Sokan csak óvatosan fejtették ki a véleményüket, míg mások markánsabban. Az RTL Klub nézettsége viszont valószínűleg az egekbe szökött, a közvetítés joga pedig nyilván nem véletlen: Alföldi ugyanis nemsokára itt debütál az X-Faktorral. Sváby András így értékelte az előadást és a

Roger Waters ismét Budapesten a The Wall-lal

Két év után újra élőben hallhatja a magyar közönség Roger Waters, a Pink Floyd egykori alapítója előadásában a The Wall (A Fal) című, 1979-ben megjelent legendás duplaalbum anyagát. A brit zenész európai turnéja keretében augusztus 25-én lép fel a Puskás Ferenc Stadionban. Roger Waters és kísérőzenekara új turnéján is teljes egészében eljátssza a Pink Floyd


Életműdíjat kapott Stephen Sondheim

A 83 éves színházi zeneszerző a Dick Tracy egy filmdalával nyerte el az Oscar-díjat 1990-ben, de számos Tony- és Grammy-díjat is kapott. Legismertebb Broadway-sikerei közé tartozott a Follies, az A Little Night Music és a Sweeney Todd című musical. Az Edward MacDowell-életműdíjat először kapta meg színházi zeneszerző. A ceremóniát vasárnap a MacDowell Művésztelepen tartották, neves

Közös klipben simogatja egymást Metzker Viki és Tolvai Reny

A két szőke egy közös interjú óta akkora barátok lettek, hogy most videót is készítettek. Ennek az az üzenete, hogy egy test, de két lélek van itt, a simogatás pedig egy kisebb áldozat a minőségi klipért. A képlet nem túl bonyolult: egy éles szemű stylistnak feltűnt, hogy Tolvainak és Metzkernek is szőke a haja, aminek

Gesztit a szerelem hozta össze újra mentoráltjaival

Új, közös dal hozta össze ismét Geszti Pétert és három mentoráltját: Oláh Gergőt, Fehér Zolit és Szabó Dávidot. Geszti már javában készül az új adásokra, de korábbi mentoráltjaival sem szakította meg a kapcsolatot. „Nagyon izgalmas az új mentorokkal ülni az asztal mögött” – mesélt az új mentorfelállásról Geszti, aki azt is hozzátette, volt mentoráltjaival közös


Joe Cocker húsz év óta először ad ki koncertfelvételt

Több mint húsz év óta először jelentet meg koncertfelvételt Joe Cocker. A brit énekes Fire It Up címmel október 4-én jelenteti meg legnagyobb slágereit dupla CD-n, DVD-n, Blu-ray-en, lemezen és internetről letölthető formátumban – jelentette be a Sony Music kedden. A felvételek Cocker egy kölni fellépésén készültek. Joe Cocker húsz év óta először ad ki