Taggelt bejegyzések: zene

16 ezren a Félsziget második napján

“A fesztiválokon lehet igazi zenét hallani, és igazi filmeket nézni, ez a jövő” – jelentette ki a fergeteges Félsziget-koncertje utáni sajtótájékoztatón Emir Kusturica világhírű filmrendező és zenész. Ő és zenekara, a The No Smoking Orchestra voltak a fesztivál 16 ezer látogatót vonzó második napjának legjobban várt fellépői. De ez a nap és helyszín szolgáltatta a

The Wall Budapesten: magyar gyerekek is fellépnek a Roger Waters-koncerten

Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának 15 pártfogoltja léphet színpadra Roger Watersszel és zenekarával augusztus 25-én Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban A fal című legendás produkcióban. A mű egyik legnagyobb slágere, az Another Brick In The Wall című dal, amelynek egy részét eredetileg is gyerekek énekelték. Roger Waters minden fellépés helyszínén helyi gyermekeket keresett a feladatra,


Meghalt az első táncházas prímás, Halmos Béla

Életének hatvannyolcadik évében elhunyt Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész, a táncházmozgalom egyik elindítója. Többek között neki köszönhető az is, hogy a magyar táncházmozgalom az autentikus népi örökségből táplálkozott: nem alkalmi feldolgozásokra, egyszerűsített, divatos-népies számokra épült, hanem tudományos kutatómunkára, valahogy úgy, ahogy Bartók és Kodály is gondolkodott. Meghalt az első táncházas prímás, Halmos Béla

Segesvári Akadémia: komolyzenei fesztivál és mesterkurzus kezdődik augusztus 1-jén

Huszadik alkalommal tartják a Segesvári Akadémia komolyzenei fesztivált és mesterkurzust, adta hírül a berni (Svájc) Cultura Viva Sighisoara Egyesület, amely a Segesvári Városházával és a bukaresti Elan Alapítánnyal közösen szervezi a rendezvényt. Az Akadémiát 1993-ban alapította Alexandru Gavrilovici, a berni Szimfonikus Zenekar koncertmestere Heidi Indermuehle svájci fuvolaművésszel. A svájci és romániai fiatal zenészeknek szánt nyári

Élőzene a sepsiszentgyörgyi buszokon

Kedden már kimondottan a zenés produkciók miatt is utaztak a sepsiszentgyörgyi buszokon – a Zene máshol program második része is sikert aratott a lakosság körében. Ezen a héten, hétfőn és kedden délután két járaton is játszottak élő zenét helyi zenészek, az utasok nagy többsége örömmel fogadta a Polgármesteri Hivatal Városimázs Irodájának kezdeményezését. Gyerekes szülők ezúttal


Újra Szimfonik Live

Harminc könnyűzenei előadó lép fel szeptember 7-én, a Közmédia napján a Szimfonik Live 3 koncerten a budapesti Millenáris Parkban. A rendezvényen a zenetörténetben mérföldkőnek számító magyar és külföldi slágerek hangzanak el a hetvenes évektől napjainkig szimfonikus zenekari kísérettel. Az idei koncert újdonsága, hogy ezúttal nem zenekarokat, hanem előadókat kértek fel egy-egy jelentős sláger előadására. Olyan

Megható emléket állítanak Cipőnek a Szigeten

Cipő soha nem hallott dala szólal meg a legnagyobb magyar fesztiválon. Különleges szerzeményről van szó, amelyet a márciusban elhunyt zenész tavaly októberben írt. Bódi László utolsó szerzeménye augusztus 5-én a Szigeten fog először felhangzani az emlékkoncert fináléja előtt, méghozzá – sajnos már csak felvételről – Cipő előadásában. Megható emléket állítanak Cipőnek a Szigeten

Luxussal csábítja a kazah elnök az Attractiont

Valóságos luxussal kényezteti a kazah köztársasági elnök az Attractiont. Mint ismert, a Britain’s Got Talentet megnyerő magyar tánccsoportot már korábban meghívták a világ 9. legnagyobb területű országába, amelynek államfője, Nurszultan Abisuli Nazarbajev látja majd vendégül Szűcs Zoltánékat (40). Nazarbajev elnök unokája ugyanis esküvőre készül, az augusztusi lakodalomban pedig a Attraction lesz a fő produkció. Luxussal


Fogyatékos gyerekek készítettek megható videót ByeAlex dalához

ByeAlex Kedvesem című dalához a tordasi Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthonának lakói készítettek rajzokat, amelyeket egy videóban gyűjtöttek össze. Így néz ki az eurovíziós dal az ő szemszögükből. Fogyatékos gyerekek csináltak megható videót ByeAlex dalához