Taggelt bejegyzések: zene

Csillagot kapott a Backstreet Boys Hollywoodban

A ’90-es évek népszerű fiúbandája idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját, májusban világ körüli turnéra indulnak, április 22-én pedig csillagot kaptak a négy kilométer hosszú Hollywood Boulevard-on. A Backstreet Boys hatalmas népszerűségnek örvendett a tinilányok körében a ’90-es években, több mint 130 millió albumot adtak el világszerte, és minden jelentősebb slágerlistát meghódítottak. A 2000-es években nem

A Republic együttes közleménye

Örökemlékű zenésztársunk, Cipő özvegyével és árván maradt kislányaival együtt reméltük, hogy a bulvármédia a végtisztességet követően egy idő után már nem találja majd a vele kapcsolatos különféle megnyilvánulásokat elég „szenzációsnak” arra, hogy azokat – adott esetben akár meghamisítva is – a saját maga iránti érdeklődés fenntartására nap mint nap egy folytatásos szappanopera újabb és újabb

Félrekezelték a világhírű magyar balerinát?

Máig csillagként ragyoghatna, ahogy évtizedekig tette Nora Kovach (†77), ha orvosa időben észreveszi a benne lappangó gyilkos kórt. Magyarország talán leghíresebb balerinája 1953-ban menekült külföldre. Túlélt egy hajótörést, majd épp csak Amerikába ért, máris világsztár lett. Osztozott a színpadon Judy Garland-dal, az Óz a csodák csodájának Dorothy-jával, amivel a messziről jött, tüzességéről ismert táncos a


Most már fellélegezhet Dancs Annamari

A Budapesti Operettszínház énekesnője az elmúlt héten hét előadáson teljesített, ám elárulta, a történtek miatt sok mindenben megváltozott a hozzáállása. Mint megírtuk, a művésznő petefészekcisztája leszakadt, hasürege megtelt vérrel, azonnal operálni kellett. Hogy van? Nagyon jól, már játszom is, túl vagyok hét előadáson, és próbálok az Ördögölő Józsiásra, hiszen éppen ennek a darabnak a főpróbahetén

Cserbenhagyta korábbi zenésztársait a Republicba Cipő helyére érkező Sipos F. Tamás?

Hosszú távra tervez Sipos F. Tamás (49) a Republic 67-tel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Blikk információja szerint nemet mondott egy olyan nyári megkeresésre, amely az énekes eredeti zenekarát, az Exoticot szerette volna elhívni egy hét végi koncertre. A nemrég hosszú szívbetegség után elhunyt Bódi László (†47) helyére az új Republichoz csatlakozott

Ha Cipő ezt látná, újra meghalna?

A március 11-én elhunyt Cipő (47) édesanyja, Gizi néni (72) arra kéri az egész országot: ne menjenek el a zenekar közelgő egri koncertjére. Az idős asszony felháborodva mesélte a Blikknek, hogy szerinte észbontó az elképzelés, miszerint a Republic új nevén (Republic 67) egy másik énekessel áll a színpadra. – Nem tudom feldolgozni ezt a tébolyt,


Elkészült a ByeAlex: Kedvesem című euróvíziós dal hivatalos angol nyelvű változata – itt meghallgathatja!

Elkészült a ByeAlex: Kedvesem című euróvíziós dal hivatalos angol nyelvű változata. Magyarország képviselője Facebook-oldalán tudatta, Svédországban természetesen magyarul adja majd elő a zeneszámot, amellyel meglepetésre megnyerte a A Dal című versenyt, ellenben a promoválásához elkerülhetetlenül szükség volt egy olyan nyelvi változatra, amellyel lényegesen több embert (ezzel szavazót) elérhetnek. Lehet tippelni, hogy melyik jobb, az (eredeti)

Negyven év késéssel, de végül csak elkészült a koncertlemez

What Could Possibly Go Wrong? a munkacíme annak az eredetileg 1974-ben rögzített Crosby, Stills, Nash & Young koncertlemeznek, melyet közel negyven év késéssel akar kiadni a legendás csapat. A „Mit ronthattunk el?” címötlet David Crosbytól származik, és jól jellemzi a kvartett akkori életét és viszonyait. Graham Nash így nyilatkozott a korabeli újjáalakulási turné mai változatával

Fesztiválsorozat indul: rengeteg világsztárt meghívtak Budapestre

30 éves a Budapesti Fesztiválzenekar. A jubileumi szezonban ezért különleges programokat ígér rajongóinak a világ legjobbjai közt emlegetett együttes. Rengeteg világsztárt is meghívott, „Európai Hidak” címmel pedig fesztiválsorozatot is indít. A Budapesti Fesztiválzenekar idén jubilál. Épp 30 éve, 1983-ban alapította Fischer Iván és Kocsis Zoltán. Három évtized után mára a világ 10 legjobb zenekara között


Volt ABBA-tagok írták az Eurovíziós Dalfesztivál himnuszát

Az ABBA két férfi tagja, Benny Andersson és Björn Ulvaeus himnuszt írt a svédországi Malmőben rendezendő Eurovíziós Dalfesztiválra – közölték a szervezők hétfőn. A We Write the Story című dalban a svájci DJ és producer, Avicii is közreműködik. A himnusz május 18-án, a fináléban csendül fel először. „Örömmel tölt el, hogy közölhetjük, Benny, Björn és