Koronavírus: az első haláleset Romániában március 22, 2020 10:23 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Románia is bejelentette a koronavírus-fertőzés miatt bekövetkezett első halálesetet. Egy 67 éves férfi az áldozat, akit március 18-án diagnosztizáltak a filiași-i kórházban, és még aznak a craiovai fertőző kórházba szállítottak, közölte vasárnap reggel a Maros megyei prefektúra. Az elhunyt férfi súlyos állapotban került a fertőzőre, rákos megbetegedésben szenvedett, amelynek utolsó stádiumában volt.
Kijárási korlátozást jelentett be a belügyminiszter március 22, 2020 0:38 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Éjszaka 22 órától reggel 6 óráig részleges kijárási tilalmat vezetnek be, a lakást csak írásban – például munkahelyi igazolvánnyal – igazolt indokkal szabad elhagyni. Nappal sem gyülekezhet közterületen háromnál több ember, csak ha egyazon háztartásban élnek, jelentette be szombat este a belügyminiszter. Nem léphetnek be Romániába vasárnap este 22 órától a nem román állampolgárok, az …
Magyarország biztosítja a humanitárius folyosót Románia felé március 19, 2020 12:45 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Amíg a román kormány garantálja, hogy fogadja a nyugat felől érkező román és bolgár állampolgárokat, addig Magyarország biztosítja nekik a humanitárius folyosót – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón. A hegyeshalmi határátkelőhelyen 21 és reggel 5 óra között biztosítják a román és bolgár vendégmunkásoknak, hogy konvojban hazatérhessenek – mondta a tárcavezető, …
Közérdekű intézkedéseket jelentettek be Marosvásárhelyen március 19, 2020 12:10 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Marosvásárhelyen ingyenessé vált a parkolás a koronavírus-járvány miatt meghirdetett szükségállapot idejére. Ezt csütörtökön jelentette be a polgármester tanácsosa a közösségi oldalán. Claudiu Maior arról is beszámolt, hogy meghatározatlan ideig felfüggesztették a Hadsereg téri piac működését. A helyzet alakulása függvényében további intézkedéseket is foganatosíthatnak, amelyek szükségeseknek bizonyulhatnak, tette hozzá az illetékes.
Koronavírus: szerdai helyzetkép Maros megyéből március 18, 2020 13:40 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Maros megyében változatlanul négy koronavírus-hordozót tartanak nyilván, ismertette legfrissebb összesítését szerdán a prefektúra. Közölték: a gyanús esetek tesztelése folytatódott, 53 eredményre várnak, 18 esetben ugyanakkor negatív eredményt kaptak. Tizen vannak befektetve a fertőző kórházba mint olyanok, akik elkaphatták a vírust. Maros megyében 41-en vannak intézményes karanténban, házi elkülönítésben pedig 498-an. Három személy ellen bűnvádi eljárást …
Románia betiltott minden beltéri rendezvényt március 18, 2020 12:23 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Románia szerdától betiltott minden beltéri – kulturális, tudományos, vallási, sport és szórakoztató – rendezvényt az új típusú koronavírus-járvány miatt, a kültérieket pedig legfeljebb száz ember részvételével engedélyezik, ha a résztvevők legalább egyméteres távolságot tartanak egymástól. A vendéglátóhelyeken betiltották a helyi fogyasztást, a tiltás azonban a házhozszállításra és drive-in típusú kiszolgálásra nem vonatkozik. Szerdától 14 napra …
Koronavírus-teszt: nagy változás lesz Maros megyében március 17, 2020 17:18 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Hamarosan két olyan gépet is működésbe helyeznek Maros megyében, amellyel el lehet végezni a koronavírus-teszteket – naponta több mint ezret. Már a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetem tulajdonában van egy olyan gép, amely alkalmas a koronavírus-tesztek elvégzésére, és amely számára Maros megyei klinikai kórház már megrendelte a szükséges teszteket. Emellett a Maros megyei …
Házi elkülönítésben a budapesti járat marosvásárhelyi utasainak negyede március 17, 2020 13:12 Szerző mediatica Aktuális Maros megyében négy személyről derült ki eddig, hogy koronavírus-hordozó, ismertette legfrissebb összesítését kedden a prefektúra. Közölték: a gyanús esetek tesztelése folytatódott, és 18 esetben negatív eredményt kaptak, míg 33 teszt eredménye még nem készült el. Nyolcan vannak ugyanakkor befektetve a fertőző kórházba mint olyanok, akik elkaphatták a vírust. Maros megyében 42-en vannak intézményes karanténban, házi …
Koronavírus: a MOGYE is előállt valamivel március 17, 2020 12:14 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Léleksimogatással a koronavírus-járvány terjedése okozta negatív stressz ellen: ha a fertőző betegség kapcsán másként nem is, de legalább ezzel bekerül a hírfolyamba a magyar nyelvű oktatás önállósítását mereven elutasító Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE). Online pszichológiai tanácsadással segítik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákjait a koronavírus-járvány terjedése okozta negatív érzések és aggodalmaskodó feszültség …
Már 4 koronavírus-fertőzés Maros megyében március 17, 2020 10:36 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Két újabb személyről derült ki kedden Maros megyében, hogy koronavírus-hordozók. Előbb egy 21 éves radnóti fiatalember esetében bizonyosodott be, hogy megfertőződött. Ő már négy napja, március 13-ától otthoni elkülönítésben volt, ugyanis közvetlen kapcsolatba került azzal a teherautósofőrrel, aki ugyancsak elkapta a betegséget. A negyedik beteg egy 28 éves férfi, aki március 10-én tért haza Olaszországból, …