Aktuális

„Ők elfutottak a halál elől, de halált hozhatnak hozzánk”

„Ők elfutottak a halál elől, de halált hozhatnak hozzánk”

Romániában először ugrott 300 fölé az egy nap alatt ismertté vált új koronavírusos fertőzések száma. A stratégiai kommunikációs törzs vasárnap délben közölt összesítése szerint az elmúlt 24 órában 308 új esetet diagnosztizáltak, és kilenc ember halt meg a fertőzés következtében. Az új megbetegedések száma jelentős növekedést mutat, hiszen csütörtökön 123 fővel, pénteken 263-mal, szombaton 160-nal

Újabb katonai rendelet: március 31-étől minden tömbházban kötelezővé váló intézkedést jelentettek be

Újabb katonai rendelet: március 31-étől minden tömbházban kötelezővé váló intézkedést jelentettek be

Újabb katonai rendelet lép hatályba Romániában: Marcel Vela belügyminiszter, valamint Raed Arafat és Bogdan Despescu államtitkár vasárnap este bejelentette, hogy enyhítik a 65 év felettiekre korábban bevezetett korlátozásokat, ugyanakkor felső határt szabnak a közüzemi és üzemanyagáraknak. A főbb intézkedések dióhéjban, a Gazeta Sporturilor összefoglalásában: Az energia és az üzemanyagok ára, valamint a szennyvízkezelési díj a

Kijárási korlátozás: mit lehet, mennyit lehet?

Kijárási korlátozás: mit lehet, mennyit lehet?

Mennyire távolódhatunk el az otthonunktól a kijárási korlátozás idején, hogy ne bírságoljanak meg? Elutazhatunk-e a szüleinkhez Marosvásárhelyről Szovátára? A rendőrség 10 ilyen kérdésre válaszolt. Ezekben a napokban tiszteletben kell tartanunk a 3. számú katonai rendeletben megfogalmazott kijárási korlátozó intézkedést. Azonban vannak helyzetek és helyzetek, és nem minden esetben lehet egyértelműen értelmezni a jogszabály előírásait. Az


Kezdeményezték az önkormányzati választások elhalasztását

Kezdeményezték az önkormányzati választások elhalasztását

Az Állandó Választási Hatóság javaslatot tett az önkormányzati választások elhalasztására. A kezdeményezésről hivatalosan értesítették az államfőt, a kormányfőt és a parlament két házának elnökét. A dokumentumban kérik a közigazgatási törvénykönyv módosítását a helyi képviselők és települési, valamint megyei vezetők mandátumának a meghosszabbítását. Annak ugyanis nagyon kicsi az esélye, hogy az önkormányzati választásokat az eredetileg tervezett

Koronavírus. Helyzetjelentés Maros megyéből

Koronavírus. Helyzetjelentés Maros megyéből

Koronavírus-fertőzésre utaló jelekkel 30 személyt kezelnek a marosvásárhelyi járványkórházában. A legutóbbi hivatalos jelentés szerint Maros megyében 3711 személy van otthoni elkülönítésben, 141 személy intézményesített karanténba várja a 14 nap elteltét. A prefektúra legutóbbi tájékoztatója szerint az előző 24 órában 10 személy számára ért véget az ottohni, és 20 személy számára az intézményes karantén, jelentette a

Mi a teendő, ha lejár a gépkocsivezetésre feljogosító hatósági tanúsítvány?

Mi a teendő, ha lejár a gépkocsivezetésre feljogosító hatósági tanúsítvány?

Hivatalból meghosszabbítják azoknak a hatósági tanúsítványnak („dovada“) az érvényességi idejét, amelyek gépkocsivezetésre jogosítanak fel a hajtási engedély hiányában. A közügyi minisztérium szerint az illetékes ügyészek hivatalból kiterjesztik az erre vonatkozó jogot anélkül, hogy az érdekelteknek kérvényezniük kellene hosszabbítást. Az erről szóló rendeleteket az illetékes rendőri egységekhez továbbítják anélkül, hogy azt meg kellene jelölni a tanúsítványon,


KULISSZA. Miről tárgyalt Orban Ludovic és Victor Costache, mielőtt a miniszter bejelentette lemondását?

KULISSZA. Miről tárgyalt Orban Ludovic és Victor Costache, mielőtt a miniszter bejelentette lemondását?

Victor Costache tisztségével fizetett „az orvoslási szakmában ügyeskedő okos fiúk“ szerződéseiért. Ennek következménye, hogy Románia gyakorlatilag kétszer annyit fizet egy védőmaszkért, mint az amerikaiak, írja a Gândul. Miután a lap szerdán nyilvánosságra hozta, hogy egy falusi üzlet 11,5 millió eurós megbízást kapott az államtól, Victor Costache egészségügyi miniszter lemondani kényszerült. Kormányzati hírforrások szerint Orban Ludovic

Koronavírus. Rémisztő kilátások a kórházakban

Koronavírus. Rémisztő kilátások a kórházakban

Kemény hangú figyelmeztetés a COVID-19 okozta romániai válságban: „óriási veszélyt jelentenek a betegekre nézve a romániai kórházak intenzív terápiás szekcióinak multidrog-rezisztens mikrobái!” A 23 évi, hollandiai szakmai gyakorlattal rendelkező orvos, Ramona Ionescu mondja ezt, aki a Brassó megyei tanács március 12-én ülésén lemondott az ottani fertőző kórház vezetői tisztségéről. Azután tett így, miután rájött, hogy

Lemondott az egészségügyi miniszter

Lemondott az egészségügyi miniszter

Lemondott tisztségéről Victor Costache egészségügyi miniszter – jelentette be szerdán a kormányfő. Orban Ludovic közölte: tudomásul vette a bejelentést, és továbbítja Iohannis elnöknek. Hozzátette, ideiglenes jelleggel Nelu Tătaru államtitkár veszi át az egészségügyi minisztérium vezetését. AGERPRES


Koronavírus. Egy falusi üzlettől vásárol az állam 875 ezer védőmaszkot 11,5 millió euróért

Koronavírus. Egy falusi üzlettől vásárol az állam 875 ezer védőmaszkot 11,5 millió euróért

Egy cigarettával, kávéval és borral kereskedő falusi üzlettől rendel a román állam 875 ezer darab védőmaszkot, hívta fel a figyelmet a Gândul. Képünk illusztráció. A lap felfedezte, hogy a milliomos Nelu Iordache nevéhez (korábban a BLUE AIR vagy a ROMSTRADE társaságok révén részesült állami megrendelésekben) köthető társaság 11,5 millió eurós szerződést kapott közpénzből, hogy 875.000