Aktuális

Rohamosan terjed a kanyaró Romániában

Rohamosan terjed a kanyaró Romániában

Romániában az elmúlt héten több mint hétszázzal nőtt a kanyaróban szenvedő betegek száma, ami csaknem négyszerese az elmúlt kilenc hét átlagának. Az egészségügyi hatóság pénteki közlése szerint 4793 beteget tartottak nyilván a hatóságok, ebből 21-en meghaltak. A legtöbb, 5-5 halálos esetet Arad, Temes és Dolj megyében jegyezték. Legutóbb kedden jelentettek két halálesetet a bukaresti hatóságok.

Nagypénteken Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

Nagypénteken Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által az MTI-hez eljuttatott közleményben. Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjt megtartását kéri a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14

Diáknapok Marosvásárhelyen

Diáknapok Marosvásárhelyen

Közleményben adták hírük a szervezők az idei diáknapokkal kapcsolatos tudnivalókat. Ezt olvashatják az alábbiakban. 20. Marosvásárhelyi Diáknapok és Diákfesztivál Gyakran mondják, nem csak a 20 éveseké a világ és ez nem is lehetne igazabb a 2017-es Marosvásárhelyi Diáknapok és Diákfesztivál keretein belül sem! Quimby és Kowalsky meg a Vega, hogy csak párat említsünk az idén


Visszatér a tél: akár mínusz 11 Celsius-fok is lehet!

Visszatér a tél: akár mínusz 11 Celsius-fok is lehet!

Visszatér a tél a Keleti-Kárpátok északi régióiban, a hőmérséklet akár mínusz 11 Celsius-fokra is lecsökkenhet – figyelmeztet a Neamţ megyei Salvamont hegyimentő-szolgálat. Neamţ megye hegyvidékein, így a turisták által közkedvelt Csalhó-hegységben is visszatér a tél a húsvéti hétvégére, 1.400 méter fölött hóviharokkel kell számolni – közölte az AGERPRES hírügynökséggel Raul Papalicef, a Neamţ megyei Salvamont

Bejelentést tett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem

Bejelentést tett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem

Sporttanácsadókat képez az ősztől a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE). Az új mesterképző neve ‘Testnevelés és sporttanácsadás’ lesz, és első évfolyama a 2017-2018-os tanévben indul – derül ki a MOGYE honlapján közzétett információkból. Az intézmény vezetősége leszögezte, hogy az új mesterképzés elvégzői a testnevelői tanári, illetve a sporttanácsadói szakmát gyakorolhatják – ez utóbbira eddig

Iskolaünnep kezdődött a Bernádyban

Iskolaünnep kezdődött a Bernádyban

Fotó: Népújság Bernády Napok néven első alkalommal kezdődött iskolaünnep a városépítő polgármesterről elnevezett marosvásárhelyi tanintézetben. „Dr. Bernády György idején öt elemi iskola, polgári iskola, leánygimnázium, felsőkereskedelmi iskola épült a városban“ – emlékeztetett a rendezvénysorozat hétfői, ünnepélyes megnyitóján Kupán Edit igazgató. „Bernády tevékenységében mindig első helyen szerepelt az iskola. Büszke lenne most rátok“ – mondta a


Bejelentés Mihály király egészségi állapotáról

Bejelentés Mihály király egészségi állapotáról

Stabil Mihály király egészségi állapota – közölte hétfőn a királyi ház a romaniaregala.ro weboldalon. „I. Mihály királyt kiváló orvoscsapat veszi körül Svájcban, mellette van ugyanakkor a királyi ház több tagja és két ortodox apáca is. Őfelsége egészségi állapota stabil” – közli az idézett forrás. A romaniaregala.ro szerint jelenleg Margit trónörökös hercegnő és Radu herceg is

Víz nélkül a Bözödi tó: Szilveszter Zoltán fotóriportja

Víz nélkül a Bözödi tó: Szilveszter Zoltán fotóriportja

További képek Facebook-oldalunkon! A témához kapcsolódó, korábbi anyagaink: Látható lesz a víz alatti Bözödújfalu, és íme, miért! Leomlott a vízzel elárasztott bözödújfalusi római katolikus templom Újjáépítenék Bözödújfalu leomlott templomát Erdélyi Atlantisz

Visszatért a tél a Székelyföldre

Visszatért a tél a Székelyföldre

Képünk illusztráció Téli körülmények között zajlik a közlekedés több Kovászna megyei útszakaszon, a hegyvidéki térségekben jelenleg is havazik. A Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség közleménye értelmében a Kézdivásárhely és Focşani közötti 2D jelzésű főúton áll a forgalom, miután egy kamion a hó miatt elakadt a lejtőn. A térségben jelenleg is havazik, ezért a rendőrség arra inti a


Hét új úticél a kolozsvári nemzetközi repülőtérről

Hét új úticél a kolozsvári nemzetközi repülőtérről

Hét új úticél felé indít ebben az évben repülőjáratokat az Avram Iancu kolozsvári nemzetközi repülőtér – jelentette be a reptér vezetősége. „A 2017-es év nyári időszakában a Blue Air légitársaság bővíti erdélyi kínálatát, két Boeing 737-800-as gép fog Kolozsváron állomásozni és új útvonalakat indítanak London (március 26), Lárnaka (április 9.), Nizza (április 10.), Hamburg (június