Kivitelezőt keresnek a bözödújfalusi templom felépítésére


Már a kivitelezőt keresik, aki mihamarabb hozzálátna a bözödújfalusi Összetartozás Templomának alapozási munkálatához, mivel hatalmas előrelépést hozott az újév. Maros megye RMDSZ-es önkormányzatai összefogtak, és azonos összeggel segítik a templom újjáépítését. Ez az adomány a szükséges összeg több mint felét jelenti – adta hírül közleményében az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatal. Ezt olvashatják az alábbiakban.

Kivitelező szakcéget keresünk a Bözödújfalusi-tóba épülő Összetartozás Templomának felépítéséhez. Tavasszal, ugyanis a cölöpökre tervezett alapozási munkálatokat kell elkezdeni. Ehhez várjuk olyan szakcégek jelentkezését, akik rendelkeznek speciális felszereléssel. Máté Zoltán tervező szerint, a felépítményt bármilyen építő csoport el tudja végezni, azonban az alapozás annyira szakszerű, hogy csak cölöpalapok gyártásában és szerelésében jártas kivitelező bízható meg ezzel a munkálattal. Az építkezési munkálatok elvégzése mellett a szakkivitelezési tervet is a jelentkező vállalatnak kell elkészítenie, mivel nagyon technológiafüggő megoldásról van szó, ezért, a cég birtokában lévő technológia függvényében kell megtervezni azt. A megvalósíthatósági tanulmányban nehezítő tényezőként jelenik meg az építkezési terület talajára jellemző csúszásveszély. Az amúgy is csúszós talaj állapotát a több évtizedes elárasztás csak súlyosbította.

Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere kihangsúlyozta „fontosnak tartom, hogy ne a gazdasági nyereség miatt, vagy csak érdekből vállalja el valaki a templom megépítését. Azt szeretnénk, ha olyan ember kapná meg a megbízást, aki magáénak érzi Bözödújfalu ügyét, erkölcsi meggyőződésből, szívvel-lélekkel állna a munka mellé”– fogalmazott az elöljáró. Az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatalban, munkanapokon 8 és 16 óra között, illetve a Bözödújfaluért Egyesületnél jelentkezhetnek azok a vállalkozók, akik úgy gondolják, hogy a feltételeknek eleget tevő tudással és tapasztalattal rendelkeznek. További információkat az erdoszentgyorgypress@gmail.com e-mail címen vagy a 0741-746.658-as telefonszámon kérhetnek az érdeklődők.

Erdőszentgyörgy Önkormányzata, a Bözödújfaluért Egyesülettel közösen azon munkálkodik egy ideje, hogy közadakozásból visszaépítsék a 2014 nyarán végleg összeomlott, a Bözödújfalusi-tóból kimagasló templom hasonmását. Az elmúlt év végen a szükséges 250 ezer euró, mintegy 12%-át sikerült összegyűjteni. Ezt tetézte a Maros megyei RMDSZ-es önkormányzatok nagyvonalú felajánlása, miszerint a szűkösebb anyagi keret ellenére, azonos összeget, azaz 15-15 ezer lejt ajánlanak fel a Bözödújfalusi templomépítés segítése céljából. Az önkormányzati összefogás eredményeként, 39 önkormányzattól érkezik a helyi költségvetésekből elkülönített adomány. Ez a teljes építési költségek több, mint felét jelenti. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, tiszteletbeli bözödújfalusi, saját közösségi oldalán köszönte meg kollégáinak, hogy segítik Maros megye egyik fontos magyar közösségi ügyét.

„Kimondhatatlanul büszke vagyok a Maros megyei RMDSZ-re, a Maros megyei RMDSZ színekben polgármesteri tisztséget betöltő kollégáimra. Olyan szolidaritásról tettünk tanúbizonyságot, amire nem hiszem, hogy volt példa a szövetség történelmében. Minden magyar és valljuk be, nem csak, büszke lehet rátok/ránk! Az együtt gondolkodás, a közös erő és akarat építi az öntudatot. Maradjon ez mindig így! Minden évben segítsünk ott, ahol erre szükség van, együtt a mindannyiunk közös ügyeiért, másokért, értünk. Köszönöm nektek, elsősorban a bözödújfalusi emberek nevében, illetve Erdőszentgyörgy önkormányzata nevében”– írja a városvezető.

Mint a médiából már ismert, az Összetartozás Temploma hasonló lenne a valamikori római katolikus istenházához, ott is áll majd, ahol elődeink temploma volt. A vízből kimagasló torony kiállítások helyszíne lesz, és az épületre ki lesz tűzve annak a hat vallási felekezetnek a szimbóluma, amelyek jelen voltak az egykori településen. A templom hajójának falai, egy fedetlen teret zárnak majd közre, ahol rendezvényeket, találkozókat is szervezhetnek. A tóba épített templomhoz híd vezet majd, ezen keresztül látogathatják a turisták is.

Így néz majd ki a leendő templom


Az eddig befolyt adományok teljes összege, már elegendő ahhoz, hogy kora tavasszal nekifogjanak a 32 acélcölöpre tervezett alap lehelyezéséhez. Az idő nagyon sürgeti a munkálatok elkezdését, – és így az adományok összegyűjtését is – hisz a tó vizének szintje rohamosan nő. Csapadékos tél esetén, nagyon gyorsan elérheti a vízszint a templom helyét, ezért az ideális az lenne, ha addig legalább az alap elkészülne. Igaz ugyan, hogy nagy lépéssel kerültünk közelebb a templomépítés megvalósításához az önkormányzatok közös hozzájárulásával, azonban a folyamatos adománygyűjtés továbbra is folytatódik. Ezért az Erdőszentgyörgyi Önkormányzat, illetve a Bözödújfaluért Egyesület vezetősége a továbbiakban is arra kér mindenkit, hogy lehetősége szerint, pénzbeli adományával járuljon hozzá Bözödújfalu szimbólumának visszaállításához, ezáltal emléket állítva a kommunizmus által megsemmisítésre ítélt falunak.

A további adományok az egyesület számlájára utalhatóak:
BANCA TRANSILVANIA – TARGU MURES
ASOCIATIA BOZODUJFALERT, COD CLIENT 257338, SWIFT: BTRLRO22

  • HUF: RO86BTRLHUFCRT0257533801
  • EUR: RO73BTRLEURCRT0257533801
  • RON: RO26BTRLRONCRT0257533801

illetve a Rhédey kastélyban, valamint a kőrispataki szalmakalap múzeumban kihelyezett adományládákba dobhatóak.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk