Szijjártó Péter Kolozsváron: Románia hátba szúrta Magyarországot


Szijjártó Péter szerint a koronavírus-járvány mutatja meg igazán, hogy a Kárpát-medence és a nagyobb régió országai mennyire egymásra vannak utalva. A magyar külgazdasági és külügyminiszter erről Kolozsváron beszélt pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházában, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter kijelentette: az elmúlt napokban Románia külügyminiszterének, vagy budapesti nagykövetének nem volt olyan kérése, amelyet Magyarország ne teljesített volna, és igyekeznek ezután is segíteni. Megemlítette: lehetővé tették a hazatérő román állampolgároknak, hogy a kijelölt útvonalon átjussanak Magyarországon. Azt kérték a román hatóságoktól, hogy ez semmiképp ne járjon a Magyarország területén kialakuló tumultussal, közlekedési dugóval.

“Sajnos ebből a szempontból nem teljesen pozitívak a tapasztalataink. Az éjszaka során 15-20 km-es sorok alakultak ki Magyarország és Románia határán a román határőrök eljárásai miatt. Arra kértük a román hatóságokat, hogy úgy alakítsák át a saját eljárásaikat, hogy a Nyugat-Európából hazatérő román állampolgárok ne Magyarországon torlódjanak fel”

– jelentette ki a miniszter.

Hozzátette: ha ez teljesül, készen állnak arra, hogy a határon át ingázó román és magyar állampolgárok helyzetének a megoldásáról is tárgyaljanak. Hozzátette, Magyarország ezt meg tudta oldani Ausztriával és Szlovákiával, nem rajta múlik, hogy lesz-e megoldás Romániával is.

Megemlítette: “ha személyesre venné”, némiképp hátba szúrásnak tekintené, hogy aznap, amikor a román külügyminiszter a hazatérő román állampolgárok átutazásának a segítését kérte, a román kormány egy másik szerve azért rótt ki több ezer eurós büntetést Sepsiszentgyörgy polgármesterére, mert az a nemzeti ünnepen a nemzeti szimbólumot használta.

“Jó lenne az ilyen eseteket elkerülni. Mi segítünk hazajutni a román állampolgároknak, de azt kérjük, hogy e nehéz időkben a kölcsönös segítségnyújtás, és kölcsönös lojalitás uralja a kapcsolatainkat”

– mondta.

Szijjártó Péter megemlítette: kolozsvári útját a járvány előtt rögzítették, és fontosnak tartotta, hogy a víruson túlmutató jövőbeli együttműködés kérdéseivel is foglalkozzanak. Kijelentette: a magyar kormány készen áll az erdélyi és székelyföldi gazdaságfejlesztési program folytatására. Magyar-román sikernek tekintette, hogy eddig 6000 pályázatot támogattak 47 milliárd forinttal a magyar költségvetésből, amelyek nyomán 87 milliárd forint befektetés jött létre, mely a magyar közösséget és Románia gazdaságát is gazdagította.

“Készen állunk arra, hogy ezt a programot a Partiumba továbbvigyük, és mihelyt a körülmények megengedik, az előkészítését el fogjuk végezni”

– jelentette ki. Hangsúlyozta, készek az óvodafejlesztési programot is folytatni. Megemlítette: a program keretében eddig 79 új óvoda és bölcsőde épült Erdélyben, 385 pedig megújult.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk