„Csak egy kislány…” Fekete Polixénia néhány évig dolgozott tanítónőként Teremében és Péterlakán, aztán csak a családjának élt. Férje, Fekete László (1920–2000) tevékeny, népszerű tanító volt, neve időnként fel-fel bukkan a Vörös Zászlóban. Nagyjábó három3 évtizede hosszasan beszélgetett Bölöni Domokossal, aki lejegyezte, majd közzétette a hallottakat. A nyugdíjas tanító élettörténetét, pályafutását mesélte el az újságírónak, feleségéről is ejtett néhány szót: „1950-ben Marospéterlakára helyeztek. Ekkor már családom is volt, csókai lányt vettem feleségül, kitűnő szereplő volt a színjátszó csoportban, úgy szerettünk egymásba, és aztán végig tanított is, nagyszerű pedagógiai érzéke volt, képesítés nélkül dolgozott, már Teremiben is. Lánykori neve Iszlai Polixénia, a tanügyi osztálytól elismerésben részesült kiváló munkájáért.” Mi most a pedagógus házaspár lánya, a Lőrincfalván élő Fekete Hajnal Zuzsanna tanárnő segítségével egészítjük ki azt, ami a Romániai Magyar Szó 1994. árpilis 14-ei számában megjelent a ,,csókai lányról”. Székelycsóka, a ma Ákosfalva községhez tartozó legkisebb falu, egykor szebb napokat is megélt. Amikor Fekete László 1942-ben huszonkétévesen, igazgató-tanítóként a helyi nyolcosztályos népiskolához került, majdnem 600 lakója volt. Ekkor a 15 éves Póli a marosvásárhelyi leánygimnázium III. b osztályának kiváló tanulója volt, akinek a tanév végi értesítőjébe csupán egyeseket és ketteseket írtak (a legrosszabb jegy a gimnáziumban ebben az időben a 4-es). A hatvanas létszámú osztályba járt azonos nevű unokatestvére is, kettőjüket látjuk az alábbi képen. Iszlai Pólixénia egygyermekes családban nőtt fel, jómódú szüleinek, Iszlai Ábelnek (1901–1975) és Iszlai Teréznek (1902–1994) nyolc hektárnyi földje, fejőstehene, lova volt, és úgy képzelték, hogy Pólinak is majd gazdálkodó férje lesz. Ugyanakkor azt is szerették volna, ha a gimnázium után továbbtanul. Nem így történt. Beleszeretett szülőfalujának jóképű tanítójába. Fekete Hajnal Zsuzsannát idézzük: „Egyszer mesélte édesanyám, hogy éjjelizenét adott neki apum. Hegedűn játszotta, és nagyon szépen énekelte a Csak egy kislány van a világon… című dalt. 1946-ban összeházasodtak és 1947. október 7-én megszületett a nagyobbik bátyám (László), 1950-ben a kisebbik bátyám (Tibor), majd 1956-ban én. Nem volt karrierista. Egész életét a családnak áldozta. Három gyerek nevelése, tanítása, az öttagú család teljes ellátása egy fizetésből, kertészkedés, állatok gondozása – mind az ő feladata volt. Édesapám mindenben segítette őt – már amikor itthon volt. Mert délelőtt általában tanított, este dalárdapróbára járt, vagy előadásokra, máskor színházlátogatást, illetve kirándulásokat szervezett. Édesanyám volt az, aki állandóan velünk volt! A szeretet, a jóság , a szerénység és önfeláldozás mintaképeként él emlékezetemben.” „A képen a szüleim vannak, a két testvéremmel (én még nem voltam meg), valamint két nagyszülőm: Fekete Ferenc – édesapám apja és Iszlai Teréz – édesanyám anyja. Fekete mama már nem élt. Hogy Iszlai tata miért nincs rajta, azt nem tudom. Talán otthon a gazdaságot rendezte, vagy nem szeretett fényképeződni.” A család az ötvenes évek derekán Lőrinczfalvára költözött, Fekete László apai nagyszüleinek egykori vályogból épült házába. Fekete Zsuzsanna tanárnő már itt született: „drága édesanyám minden évben javítgatta, tapasztgatta, meszelte, rolnizta, csodálatos otthonná varázsolta a régi házat.” A tanárnő hálával tekint vissza gyerekkorára. „Akkor volt nyugodt édesanyám, ha szem előtt voltunk, ezért szüleim megengedték, hogy játszóteret csináljunk az udvarból. Volt ott focipálya, homokkal töltött ugrógödör, hinta. Sokat pickáztunk, bújócskáztunk, babáztunk… Elég gyenge étkű, csámpás leányka voltam, ezért édesanyám gyakran mindenikünknek kent egy-egy szelet kenyeret. Finom házi kenyeret, amit ő sütött. Zsírral, szilvaízzel ettük.” Lőrincfalvi gyerekek az 1960-as években.Fekete Hajnal Zsuzsanna balról a harmadik. Aztán a gyerekek felnőttek, és mind a hárman egyetemet végeztek. 1976-ban új házat építettek ugyanarra az udvarra. Ebben azonban Fekete Polixénia már nem dudorászott, énekelt annyit, mint a régiben. Az elkövetkező években meg kellett érnie két fiának, a közgazdász Tibornak és román-magyar szakos tanár Lászlónak az elvesztését. Ő maga 65 évesen hunyt el 1992-ben. A lőrincfalvi családi ház nem maradt üresen, jelenleg három generáció jól elfér benne. Lakóiból kettő pedagógus, ugyanis Fekete Zsuzsanna fia, Fekete Szilárd is tanár már egy jó ideje. Egyik lánya hamarosan végez a Pedagógiai Líceumban, talán ő is az ősök nyomdokába lép. ✍️ KEREKES SZILÁRD A rovat ismertetőjét itt olvashatod >> Emlékek tanítókról és tanítóktól A rovatban eddig megjelent írások: Nagyernye rajtol A munkatanítónő Eta néni A református leányiskola utolsó igazgatója „Csak egy kislány…” Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share február 10, 2026 22:58 Szerző mediatica Tanítóink Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: 20. század, család, családtörténet, emlék, Erdély, Fekete Hajnal Zsuzsanna, Fekete László, Fekete Polixénia, gyerekkor, hagyaték, Lőrincfalva, magyar közösség, Marospéterlaka, pedagógia, pedagógus család, pedagógus örökség, Romániai Magyar Szó, Székelycsóka, Tanítóink, tanítónő, Terem Következő hír: Stratégiai partnerség vagy választási üzenet? Marco Rubio látogatásának tétje Előző hír: Sóbánya és Sószoros: továbbra sem lehet belépni a veszélyeztetett területre