Házipornó miatt csukták le a beteg nőt

Több éves börtönbüntetéssel súlytotta a bíróság azt a kínai nőt, aki házi szexvideójukkal zsarolta korábbi partnerét – írja a Shanghaiist. A nő 2012-ben találkozott az elvált férfival. Miután utóbbi megígérte neki, hogy segít neki munkát találni, kapcsolat szövődött köztük. A meló viszont nem jött össze, így valamiért szerelmi életük sem alakult túlságosan jól. Tavaly novemberében

Pánik súlyosbítja Majka szívbaját

Las Vegas-i nyaralása után lett rosszul Majka, és le kellett mondania a vasárnapi fellépését. Már kétszer műtötték a szívét, s egy szakember szerint lehet, meg kellene ismételni a beavatkozást. A rappert évek óta kínozza egy különös szívritmus­zavar, amit az orvosok csak időszakosan tudtak gyógyítani. Ráadásul a szívritmuszavar néha pánikrohamokkal jár együtt. Per­sze az igazsághoz hozzátartozik

Eljegyezte Orbánt futballista kedvese

Orbán Adrienn duplán örülhet. Futballista vőlegénye, Dudás Ádám eljegyezte, ráadásul kézicsapata, a Győri Audi ETO KC megvédte BL-elsőségét, leiskolázva a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát. – Kicsit meglepődtem, amikor Ádám szertartásosan térdre ereszkedve kérte meg a kezemet – emlékezett Adrienn, aki a Buducsnoszt elleni Final Four-döntőben parádésan játszott, a 27-21-es találkozón négy gólt is szórt. Elárulta, mindent


Zsűritag lett Tóth Vera

Tíz évvel ezelőtt Tóth Vera még versenyzőként szerepelt a Megasztárban, idén pedig már az Eurovíziós Dalfesztivál koppenhágai döntőjének zsűriz. Tóth Vera büszke a felkérésre, bár kezdetben alig hitte el, hogy valóban rá esett az MTV választása. Az énekesnő Kovács Katival, Náksi Attilával, Palásti Kovács Attilával, azaz Zoohackerrel és Dorozsmai Péterrel alkotja a zsűrit és pontozza

Nkuya Soniától elveszik a kislányát. „A gyermeket éppen ugyanúgy kell kezelni, akár egy laptopot vagy autót“

Jogerősen „kiutasították” az országból Nkuya Sonia kétéves kislányát. Mindezt gyermekelhelyezési pere első tárgyalásán tudta meg az énekesnő. A kétéves Annabella útlevelét ugyanis az édesapa magánál tartotta. Sonia gyermekelhelyezési pert, a külföldön szakácsként dolgozó apa pedig egy kiadatási eljárást indított. Első fokon ez utóbbit Sonia nyerte, aztán jött a jogerős végzés, a hideg zuhany. – A


Riadókészültség Moldovában

Az ukrajnai feszült helyzet miatt riadókészültségbe helyezték a biztonsági erőket Moldovában, a közös határ mentén – jelentette be közös közleményben a moldovai elnök, a kormányfő és a parlamenti elnök hétfőn. Nicolae Timofti államfő, Iurie Leanca miniszterelnök és Igor Corman, a parlament elnöke elrendelték, hogy a biztonsági erők tegyenek meg minden szükséges lépést a közrend biztosításának

Részegen karambolozott az olimpiai bajnok

Petter Northug kétszeres olimpiai bajnok norvég sífutó részegen totálkárosra törte Audiját. Mellette ülő utasát kórházba kellett szállítani, az ütközés következtében ugyanis kulcscsonttörést szenvedett. Ráadásul miután a rendőröknek elismerte vétkét, a szponzorai is megorroltak rá. Az Audi például egyenesen azt fontolgatja, hogy visszaveszi a kocsit, sőt, kifizetteti a keletkezett kárt. De már a támogatói többsége jelezte,


Más nőt csókol Cseke Katinka párja

Meghökkentő fotók birtokába jutott a Blikk! A Jóban Rosszban sztárja, Cseke Katinka (42) kedvese, Váradi Róbert (24), vagy ahogy mindenki ismeri, Olasz egy szlovákiai lányt csókolt Dunaszerdahelyen. Váradi Olasz tagadja, hogy bármi köze is lenne a lányhoz, Cseke pedig a pikáns fotók ellenére is képtelenségnek tartja, hogy megcsalja a kedvese. Váradi Olasz szerint szó sincs