Nem kíváncsiak az ügyészek Simonra

Hetek óta nincs mit kérdezniük az ügyészeknek Simon Gábortól, noha majd tucatnyian dolgoznak a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNyF) a volt szocialista politikus elleni eljáráson. Simon ügyvédje a Népszava kérdésére elmondta: semmi sem történt az ügyben az április 6-i parlamenti választás óta. Védencét nem hallgatták ki újra, nem is gyanúsították meg újabb bűncselekménnyel, vagy magasabb elkövetési

Rettenet! – Keresztre feszítette áldozatát

Borzalmas gyilkosság sokkolja Olaszországot: egy 26 éves román nőt szabályosan „keresztre feszítve”, egy korláthoz szögezve találtak holtan a Firenzétől nyugatra fekvő Scandicci város egyik temetője közelében. hirdetés A rémtett annál is inkább félelmetes, mert tavaly márciusban ugyanehhez a korláthoz kötözve találtak meg egy olasz prostituáltat, akinek azonban sikerült megmenteni az életét. Mindkét nőt meztelenre vetkőzették

Szétbombázták a sugárterápiával Enikő szerveit

Aludni nem tud, dolgozni képtelen, mint mondta, tönkretették az egész életét T. Editnek. Az 56 éves asszony, akit 2006-ban méhnyakrák miatt operáltak, állítja: a műtétet követő sugárkezeléssel szétégették a vastagbelét. – Mérhetetlen fájdalmakat álltam ki, olyannyira legyengültem, hogy lábra sem tudtam állni. Rengeteg, embertelen kínokat okozó vizsgálatot végeztek rajtam, kiderült, hogy a beleim beszűkültek. Minden


Nyugodjon békében! Elbúcsúztatták a kiváló magyar zenészt

Családja, barátai, zenésztársai, tanítványai és tisztelői kísérték utolsó útjára Buffó Rigó Sándort, a 100 Tagú Cigányzenekar elnökét, prímását. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének polgári tagozatával kitüntetett zenészt a budapesti Kozma utcai Új köztemetőben helyezték örök nyugalomra hétfőn. „Magyar, cigány és zene, ez a három szó, amely bennünket a személyes megrendülésen és veszteségen túl itt egybetart. Őrizzük

Zavar a Pro Urbe díj átadásán, Sepsiszentgyörgyön: tiltakozásuk jeléül nem vettek részt a román tanácsosok

Nem vettek részt a sepsiszentgyörgyi román tanácsosok a városnapi ünnepségek keretében rendezett Pro Urbe-díjátadáson. Az önkormányzati képviselők tiltakozásul döntöttek így, amiért a képviselőtestület úgy határozott, hogy négyről egyre csökkenti az évente kiosztható kitüntetések számát. A román tanácsosok szerint ezzel minimálissá vált az esélye annak, hogy román nemzetiségűeket is díjazzanak. Idén egyébként Keresztes László sporttanár, korábban

Marosvásárhelyen avattak új országos női és férfi bajnokot sakkban

Április 27-étől május 4-éig nálunk rendezték a női és férfi felnőtt bajnokságot. Corina Isabela Peptan, valamint Vlad Victor Barnaure lett a kitüntetett, utóbbi a gazdaságtudományok doktora. A díjakat Elisabeta Polihroniade nagymester adta át. A nők 9, a férfiak 11 fordulós versenyt játszottak, az összdíjazás elérte a 25 ezer lejt. Románia a nőknél a hatodik, a