Szinetár Dóra törött bordával készül tovább

Hiába törte a bordáját Szinetár Dóra, nem vett vissza a megfeszített tempóból. – Csinálom, ami a feladatom, nem akarom sajnáltatni magam – mondta el a Szombat esti láz versenyzője. Természetesen táncpartnere, Angyal Andris a helyzetre való tekintettel úgy vigyázott Dórira, mint a hímes tojásra. A páros mindennap órákon át gyakorolt, hogy ma este minél tökéletesebb

Elköszönt társaitól az X-Faktoros Kováts Vera

Elballagott szeretett gimnáziumából Kováts Vera, akit a 2011-es X-Faktorban ismert meg a közönség. – Nagyon megható, szomorú, vidám és nevetős, ­vagy­is mindenféle volt a mi ballagásunk. Aztán szerenádot adtunk a tanároknak, és még utoljára mindenki mindenkivel elbeszélgetett egy kicsit – nosztalgiázott Vera, aki kifejezetten várja az érettségit. Tovább…


Sokk: Rájuk gyújtották az épületet – videó

Odesszában péntek este több tucatnyian haltak meg, amikor a kormány ellen demonstrálókra rágyújtottak egy épületet. Az oroszbarát tüntetők azután menekültek be a szakszervezetek székházába, miután ukrán demonstrálók támadtak rájuk. A helyi rendőrség korábbi közlése szerint 38-an haltak meg, közülük 30-an füstmérgezésben, nyolcan pedig úgy, hogy kiugrottak a lángok elől az ablakokon. Most felkerült a netre

A Himalájában eltűnt Princzkel Tamás felkutatására indult Mécs László

A család két tagjának kíséretében Mécs László hegymászó Nepálba tart, hogy segítse és pontosítsa a Himalájában eltűnt Princzkel Tamás felkutatását. A 4bakancs.com szerint az ázsiai országban csatlakozik hozzájuk Szlankó Zoltán is. A távirati iroda a hegymászó portál értesülésére hivatkozva azt közölte: Katmanduból továbbrepülnek Luklába, ahonnan Mécs László Princzkel Dániellel folytatja az utat Namche Bazaron keresztül


Új hírek az Annapurna expedícióról. Hogyan tovább a baleset után?

A George Poranciával történt baleset nem szegte kedvüket az Annapurna 2014-es expedíció tagjainak, Török Zsolt egyelőre Cristian Tzecuval folytatja útját a csúcs felé, a rossz idő miatt, sajnos, egyre lassabban haladnak. Az expedíció negyedik tagjának, Cătălin Neacşunak még mindig nagyon fáj a lába, így vissza kellett fordulnia az alaptáborba, de szándékában áll majd követni társait.

Váratlan tanügyminisztériumi bejelentés az országos felmérőkkel kapcsolatosan

Az oktatási minisztérium csaknem egy hónappal elhalasztja az országos felmérőket – nyilatkozott a központi médiának Remus Pricopie tárcavezető. A felmérők eredetileg május 6-án kezdődtek volna, de a tanárok és a szülők kérésére a minisztérium a halasztás mellett döntött. Fontos érv volt, hogy a húsvéti ünnepek és a tavaszi szünet után, május elsejével újabb mini vakáció