Genetikai elváltozást okozhat a gyerekek szervezetében a légszennyezés március 25, 2014 0:00 Szerző mediatica Környezet A tanulási képességet befolyásoló genetikai elváltozást okozhat a légszennyezés kisgyerekek szervezetében kínai és amerikai kutatóknak egy Kínában végzett kutatása szerint. A délnyugat-kínai Csungkingi Orvosi Egyetem és az amerikai Columbia Egyetem által közösen jegyzett többéves vizsgálatot a kutatók a rossz levegőjű délnyugat-kínai Tungliang megyében végezték. A Csungkingtól nem messze fekvő Tungliang szénerőművét 2004-ben zárták be, a …
Virágzik a magnóliafa Debrecenben március 25, 2014 0:00 Szerző mediatica Környezet Virágzik a magnóliafa (Magnolia) a debreceni Kossuth téren 2014. március 24-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Jelentős környezetszennyezés a Hortobágyi Nemzeti Parkban március 25, 2014 0:00 Szerző mediatica Környezet Jelentős környezetszennyezés történt pénteken a Hortobágyi Nemzeti Parkban, Nagyiván külterületén – közölte Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel. Elmondta, hogy a Nagyiváni Mezőgazdasági Kft. – a helyi polgármester cége – szippantott szennyvizet eresztett le két helyszínen, természetvédelmi és Natura 2000-es területen károsítva egy nádast. Ez megengedhetetlen – szögezte le …
Semmi nem indokolja a paksi bővítést. „Mire alapozzák az Oroszországgal kötött szerződést?” Alapvető számítások hiányoznak, amelyeket még egy átlag lakásfelújításnál is elvégeznek március 24, 2014 15:31 Szerző mediatica Magyarság Jávor Benedek szerint nem létezik olyan érdemi tanulmány, amelyik megalapozná a paksi atomerőmű bővítésének érdekében Oroszországgal kötött szerződést. Erről a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Az Együtt-PM színeiben politizáló képviselő mindezt arra alapozva jelentette ki, hogy múlt hét pénteken a MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. székhelyén betekinthetett azokba a dokumentumokba, amelyek …
Minden vágya teljesült Ördög Nórának. „Ez maga a csoda!“ Nem kínlódtak, nem szenvedtek, csak megtörtént március 24, 2014 13:17 Szerző mediatica Színes Nagy az öröm Ördög Nóra és Nánási Pál házában, ugyanis a mesterséges megtermékenyítés útján megfogant Mici hamarosan kistestvért kap. A műsorvezetőnő és párja nem tervezték tudatosan második gyermekük születését, csak megtörtént a csoda. Micinek már csak négy hónapot kell várnia kistestvérére. A természetes úton fogant baba nemét még nem lehet tudni, remélik, Micihez hasonlóan vidám …
Akut, életveszélyes állapotban vitték be az infarktust szenvedett művésznőt. Nyilatkozott a kórház munkatársa március 24, 2014 13:12 Szerző mediatica Színes Szívinfarktussal vitték kórházba a hétvégén Psota Irént. A színésznő szívkatétert kapott, és mostanra javult az állapota, de továbbra is az intenzíven ápolják. „A művésznőt infarktussal hozták be a kórházba. A szokásos kezeléseket megkapta, a helyzethez mérten jól van, állapota stabil” – mondta a Borsnak dr. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója. A …
Tóth Gabi meghatódott saját magától. „Ez azért megtöri az embert“ március 24, 2014 13:08 Szerző mediatica Színes Tíz éves évfordulóját ünnepli a Megasztár. A TV2 hat részes visszatekintő műsorral ünnepel, ebben az epizódban az első évad top pillanatait láthatták a nézők. Tóth Gabi, egykori Megasztár döntős azt mondta 10 évvel ezelőtt, biztos benne, hogy szép élete lesz, hiszen nagyon sokat fog majd tenni érte. Akkor még semmi másra nem vágyott, mint egy …
FOTÓ Szmájli az égen március 24, 2014 11:41 Szerző mediatica Színes Repülős rajzolt mosolygó arcot az égre a kaliforniai Lancasterben rendezett légi parádén, március 21-én. További érdekes és meghökkentő képek…
Meghökkentő FOTÓ Kisgyerek „fürdik“ a járdán március 24, 2014 11:09 Szerző mediatica Színes Kisgyerek „fürdik“ a járdán, az indiai Chennai városban, a Víz Világnapján, március 22-én. További érdekes és meghökkentő képek…
Március 24-30. március 24, 2014 0:00 Szerző mediatica Horoszkóp Kos (március 21 – április 20) Lehet, hogy elköltözik, és az új helyhez érzelmileg szorosan kötődik. Mostanában az az anyagiakat tartja inkább szem előtt, ez hajtja cselekedeteit is. Bika (április 21 – május 20) Nagy dologba fekteti be tőkéjét, mint pl. ingatlanba. Rendezze le minél hamarabb a vásárlást. Ne gubózzon be, mondjon igent, ha hívják …