Nagyon durva terve van a Jobbiknak. Reszkethetnek a politikusbűnözők, ha ezt életbe léptetik!

A Jobbik a mindenkor hatályos büntetési tételek kétszeresét szabná ki a bűnöző politikusokra, és eltörölné a mentelmi jogot is – mondta Novák Előd, a párt képviselője egy lakossági fórumon pénteken a Nógrád megyei Romhány községben. Lehet, hogy nem érezzük közvetlenül a bőrünkön, de jóval nagyobb károkat okoz a politikusbűnözés, mint akár a cigánybűnözés – mondta

Rúzsa Magdi cáfol. „NEM VAGYOK várandós!”

Facebook-oldalán cáfolta Rúzsa Magdolna a sajtóban megjelent híreket, miszerint várandós lenne. Azt írta: „A hírekkel ellentétben, NEM VAGYOK várandós! Egy flitteres ruhát viseltem, ami csillog-villog. Itt egy kép, ami nem Photoshopolt (mint egyesek, ha értitek a célzást), vagy fentről vakuzott, így különös módon látszik is, hogy nincs pocaklakóm , de ha lesz biztosan elmondom! Kellemes

Nagyszeben-Pitesti autópálya épül, hogy maradjon román a Dacia. „Legalább kiderül, mennyivel számolnak!“

Jövőre elkezdődhet a Piteşti-et Nagyszebennel összekötő autópálya megépítése, jelentette be Victor Ponta miniszterelnök a Dacia gyár képviselőivel folytatott egyeztetésen. Hozzátette, már folyamatban van egy új megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, hiszen az előző, amelyet még 2007-ben kapott kézhez az akkori kormány, ma már nem aktuális, lévén, hogy az ingatlanpiaci buborék idejében készült, amikor a telkeket erősen felülértékelték.


A Víz Világnapja Marosvásárhelyen. Folyómeder-takarításra vitték a rabokat

Marosvásárhelyen megünnepelték pénteken a Víz Világnapját. A Maros Vízgazdálkodási Igazgatóság székhelyén az alkalomból rendezett üléssel kezdődött a rendezvénysorozat, miközben az intézmény dolgozói tájékoztató szórólapokat osztogattak. A diákok vízügyi létesítményeket látogattak, közben folyómeder-takarítási munkálatok kezdődtek, amelybe a helyi börtönben fogva tartott rabokat is bevonták. Az ENSZ 1992-ben nyilvánította a Víz Világnapjává március 22-ét. mediatica

Nem találkozott a kereslet a kínálattal a pénteki állásbörzén. „Csalódtunk!“ Egyetemi végzettséggel marad a külföldi munkavállalás

Marosvásárhelyen csalódást okozott a munkakeresőknek a mai állásbörze. Bár 850 munkahelyet hirdettek meg a megyében, amelyekre Marosvásárhely mellett Szászrégenben, Segesváron és Dicsőszentmártonban is lehetett jelentkezni, a nagy számú jelentkező közül többen elégedetlenül távoztak. Azt mondták, a kínálat nem találkozott a kereslettel, a felsőfokú végzettséggel munkát keresők pedig úgy látták, számukra továbbra is a külföldi munkavállalás

Nem élhet együtt párjával Hien. Megrontja a kapcsolatot a távolság? „Emiatt szomorú is vagyok“

Az énekesnő nemrég számolt be arról, hogy felvették az amerikai Berkeley egyetemre, így jövőre Amerikába költözik szerelmével. Hien nagyon boldog, hogy teljesült élete álma, amiben dj-ként dolgozó párja, Filippó is támogatja. A szerelmesek jövőre együtt költöznek Amerikába, ám más-más városban fognak élni, másfél órányi autóútra egymástól. A Megasztár felfedezettje azonban nem aggódik, hogy a távolság


Elbúcsúztatták Csala Zsuzsát. Csaknem 200-an vettek tőle végső búcsút a Bazilikában

A 81 évesen elhunyt komikát ma délelőtt búcsúztatták a Bazilikában. Csala Zsuzsa február 22-én távozott e világról, péntek délelőtti megemlékezésén pedig csaknem kétszázan vettek részt. Barátok, rokonok és kollégák búcsúztak tőle. A gyászolók sorában ott volt Nyertes Zsuzsa, Beleznay Endre, Forgács Gábor, Medveczky Ilona, Várkonyi András, Csonka András, Oszter Alexandra, és Schmuck Andor is. Tovább…

Újra szerelmes Keresztes Ildikó. Nem nyílt titok, egy barátnője szólta el magát

Az énekesnőről már egy ideje azt pletykálják, rátalált a szerelem. Ő eddig a magánéletét firtató minden kérdést hárított, egy barátnője azonban elszólta magát. „Pasik, ugyan már – hárított az énekesnő barátnője viccelődve, amikor a BEST magazin Ildikóról kérdezte. – Van egy, elég az neki” – mondta mosolyogva, majd amikor észbe kapott, hogy elszólta magát, azonnal

FOTÓ Hogy kerül két Pókember az asztalra?

Pókember-jelmezbe öltözött fiatalemberek folyóiratot lapozgatnak, miközben sorukra várnak az új Pókember-mozi (A csodálatos Pókember 2.) reklámfilm-szerepére meghirdetett meghallgatás előtt, az egyesült államokbeli Chicagóban, 2014. március 19-én. További érdekes és meghökkentő képek…