Verték és éheztették a most elengedett ukrán aktivistákat. „Embertelen körülmények között tartottak.“ Vécére sem mehettek! március 21, 2014 13:43 Szerző mediatica Külföld Négy napon át bántalmazták, kínozták és éheztették azokat a Kijev-párti aktivistákat, akik csütörtökön szabadultak ki az oroszbarát krími hatóságok fogságából – jelentette a TSzN kijevi televízió. A tévé megszólaltatta az aktivistákat, akik arról beszéltek, hogy embertelen körülmények között tartották őket fogva, négy napon át nem kaptak élelmet. Első nap vizet sem adtak nekik, vécére sem …
Az EU társult állama lett Ukrajna, aláírták a megállapodást Brüsszelben. „Nem érdekel, mit szól hozzá Oroszország“ március 21, 2014 13:41 Szerző mediatica Külföld A 28 EU-ország állam-, illetve kormányfője, valamint Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök pénteken Brüsszelben aláírta az EU-ukrán társulási megállapodás politikai részét. A megállapodás parafált szövegének eredetileg részét képezte az unió és Ukrajna közötti mély és átfogó szabadkereskedelmi egyezmény is. A teljes dokumentum aláírását a tavaly novemberben Vilniusban tartott keleti partnerségi csúcstalálkozón tervezték, ám azt Viktor Janukovics …
Újabb lefestett helységnévtáblák. Maros megye után Szatmár megyében román trikolór színekkel mázolták le a magyar feliratot. A rendőrség nem tud semmiről március 21, 2014 13:39 Szerző mediatica Aktuális Piros-sárga-kék festékkel fújták le több Szatmár megyei település helységnévtábláján a magyar feliratot – írja a Krónikára hivatkozva az MTI. A Szatmárnémetiből Máramarosszigetre vezető országút menti községek – Batiz, Gombáspuszta (Egri község), Sárközújlak és Avasfelsőfalu – helységnévtáblájáról a festékszórókkal kizárólag a magyar elnevezést fújták le. Camelia Cosma, a Szatmár megyei rendőrkapitányság szóvivője a Krónikának elmondta: csütörtök …
Együttműködési protokollumot írt alá az RMDSZ és az MPP. EP-képviselőjük nem lesz a polgáriaknak, mit nyernek belőle? „Ez a megállapodás nem erről szól“ március 21, 2014 13:37 Szerző mediatica Politika Politikai együttműködési megállapodást írt alá pénteken Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP). A dokumentum elismeri a felek önállóságához és identitásához való jogát. A felek vállalták, hogy együttműködnek a közelgő európai választásokon, valamint az autonómiatörekvéseknek a román parlamentben, a nemzetközi közvélemény előtt és a székelyföldi magyar többségű önkormányzatokban való …
Kelemen Hunor elfelejtett tájékozódni a MOGYE magyar főtanszékei létrehozásának újbóli elhalasztásáról. „Még utána kell néznem“ Aztán tárgyalnak róla? március 21, 2014 13:34 Szerző mediatica Politika Kelemen Hunor nem tudja még, milyen megfontolásból halasztotta el egy évvel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa a magyar főtanszékek létrehozására vonatkozó döntést. A PSD és az RMDSZ által a közös kormányzás kapcsán született dokumentumban a MOGYE ügyének rendezése is szerepel. Az RMDSZ elnöke szerint a kormánykoalícióban mindenképpen megbeszélik az ügyet. Tovább…
Kányádi Sándor költő személyesen adta át egyik művét Ferenc pápának március 20, 2014 23:15 Szerző mediatica Kultúra Az olasz fővárosban olvassa fel verseit Kányádi Sándor magyar költő, aki egyik művét Ferenc pápának is átadta. Az erdélyi születésű Kossuth-díjas költő a költészet világnapja alkalmából érkezett Rómába. Kányádi Sándor március 21-én este a Balassi Intézet – Római Magyar Akadémián (RMA) tizenkét európai költőtársával olvassa fel verseit eredeti nyelven, kivetített olasz feliratozással. Az Európai Uniós …
Partiumban is szerveznek előfutamot a budapesti Nemzeti Vágtára március 20, 2014 23:14 Szerző mediatica Sport Partiumi Vágta néven az idén Nagyvárad mellett is megszervezik a budapesti Nemzeti Vágta egyik előfutamát – jelentették be csütörtökön a szervezők. Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint a szervezők meghívták az erdélyi Partium, Szilágyság, Máramaros, Bánság, Kalotaszeg és Mezőség hagyományőrző közösségeit és lovas csapatait, hogy nevezzenek be a nemes küzdelembe. Erdélyben 2011 óta Székelyföldön …
Kommandósok toloncolják ki Romániából az Új Magyar Gárda tagját március 20, 2014 23:13 Szerző mediatica Politika Kommandósok toloncolják ki Romániából Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját, akit csütörtökön öt évre nemkívánatos személlyé nyilvánított egy román bíróság – adta hírül az Agerpres román hírügynökség. Mikola Bélát romániai idő szerint fél öt körül vették őrizetbe a kommandósok marosvásárhelyi lakásán, és autóban a román-magyar határhoz viszik – közölte a hírügynökség. Az Új Magyar …
Németh Zsolt: az RMDSZ bekerülése a román kormányba új esélyt jelent a magyar-román kapcsolatokban március 20, 2014 23:12 Szerző mediatica Politika A magyar-román kapcsolatokban új esélyt jelent, hogy az RMDSZ a román kormány része lett – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára újságíróknak a romániai Kaplonyban csütörtökön. Az államtitkár Kaplonyban Szatmár megye polgármestereivel találkozott, majd megtekintette a Károlyi grófok kriptáját. Az államtitkár elmondta, hogy a két közeljövőbeli választás, a magyar országgyűlési és az európai parlamenti …
MOGYE-ügy – A szenátus egy évvel elhalasztotta a döntést a magyar főtanszékek létrehozásáról március 20, 2014 23:09 Szerző mediatica Aktuális A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa csütörtöki ülésén megvitatta a magyar főtanszékek létrehozásának a kérdését, de egy évvel elhalasztotta a döntést – tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Tibor rektorhelyettes. A magyar főtanszékek létrehozása az egyik sarkalatos pontja volt annak a megállapodásnak, amelyet 2012 szeptemberében a Ponta-kormány akkori tanügyminisztere is aláírt. „A törvény egyértelműen kimondja, …