A világ magyar közösségeihez! A Székely Nemzeti Tanács felhívása március 5, 2014 21:06 Szerző mediatica Politika A világ magyar közösségeihez intézett szerdai felhívásában Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke azt kérte, a Székelyföld területi autonómiája mellett a gyülekezési jog és a szólásszabadság tiszteletbentartásáért is tüntessenek hétfőn Románia nagykövetségei előtt. Az MTI-hez is eljuttatott felhívásban az SZNT elnöke azt kérte a világ magyar közösségeitől, hogy hívják fel országuk kormányának, és …
Több ezer Dacia-alkalmazott tüntetett a Pitesti-Nagyszeben autópályáért. „Kivonulhat a Renault Romániából” március 5, 2014 20:20 Szerző mediatica Gazdaság A Dacia gépkocsigyár több ezer alkalmazottja tüntetett szerdán, és azt követelték, hogy a hatóságok minél hamarabb építsék meg a Pitesti-Nagyszeben közötti autópályát, amely fontos a romániai gyár számára. A román közszolgálati rádió szerint 4-5 ezer ember vett részt a gyár dolgozóinak érdekeit védő szakszervezet által szervezett megmozduláson. A mintegy másfél órás akciót helyi idő szerint …
„Megszületett a kompromisszum, kihagyjuk az alkotmánybíróságot.” Lesz parlamenti megerősítése a kormányprogramnak, Basescu aláírt március 5, 2014 20:15 Szerző mediatica Politika Aláírta az új miniszterek kinevezését Traian Basescu államfő, miután megállapodott Victor Ponta kormányfővel abban, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével megalakult új kabinet a parlament elé terjeszti megerősítésre politikai programját. A kinevezések aláírását maga az államfő jelentette be szerdán. A jobbközép ellenzék alkotmányossági óvást terjesztett be a kormány új összetételéről hozott parlamenti határozat …
Hatalmas meglepetés! 29 éves politológus doktor a Román Labdarúgó Szövetség új elnöke. „Kassai Adalbertnek mennie kell” március 5, 2014 20:06 Szerző mediatica Sport A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) a politológusi doktorátussal rendelkező 29 éves Razvan Burleanut választotta elnökévé. A román és az Európai Minifutball Szövetség elnöki tisztségét betöltő Burleanu az elnöki poszton Mircea Sandut váltja. A román hírtelevíziók jelentései szerint a választással kapcsolatos előzetes számításokat alaposan keresztülhúzta az a tény, hogy a tisztség elnyerésére legesélyesebbnek tartott Gheorghe Popescut …
Kiderült, miért vonul háttérbe Nagy Feró! „Kicsit lassú gondolkodású vagyok“ Megint egyest dobna? március 5, 2014 12:45 Szerző mediatica Színes Bár az RTL Klub Négyen négy ellen című vetélkedőjében Nagy Feró csapata győzött Tóth Gabiék ellen, de a végjátékban nem sikerült hazavinniük a két és fél millió forintot. A ma esti adásban Kerekes Józseffel és csapatával küzdenek majd meg. „Tegnap szembesültem vele, hogy ehhez a játékhoz kicsit lassú gondolkodású vagyok. Ma más stratégiánk lesz. Maradok …
Elhagyták barátai Tatár Csillát. A drasztikus változás nem tett jót: „Miért csak sírni akarnak velem?“ március 5, 2014 12:41 Szerző mediatica Színes Elfordultak barátai a TV2 műsorvezetőjétől, amikor sikeres és magabiztos lett. Tatár Csilla nem mindig volt annyira erős személyiség, mint most. Csak az elmúlt néhány évben nőtt meg az önbizalma, ami nagy változást hozott az életébe. „Minél inkább kezdtem megszeretni magam, annál sikeresebb lettem az élet minden területén. Ekkortájt váltottam hosszúról rövid hajra is, ami drasztikus …
Felkapaszkodott a rúdra Détár Enikő. Későn? „Én már nem leszek olyan profi“ március 5, 2014 12:36 Szerző mediatica Színes Détár Enikő Rózsa Csilla új táncstúdiójában ismerkedett meg közelebbről a rúdtánccal, ami annyira megtetszett neki, hogy azt tervezi a színpadon és fellépései során is megcsillogtatja majd tudását. A múlt héten 50. születésnapját ünneplő színésznő olyan természetesen és könnyedén végezte a mozdulatokat, mintha mindig ezt csinálta volna. „Én már nem leszek olyan profi, mint aki ezt …
Megfenyegették Győzikét! Narancssárga festékkel festették fel az autójára: „Vigyázz Gáspár!“ Pénz van a dologban? március 5, 2014 12:30 Szerző mediatica Színes Gáspár Győző néhány órája a Facebook-oldalára posztolt egy fotót az autójáról, amelyet ismeretlenek megrongáltak. „Undorító dolognak tartom, hogy egyes emberek nem mernek a szemembe nézni, inkább másodszor megrongálják az autómat! Jó tett helyébe jót ne várjál, csak adj kölcsön pénzt és ez a hála! Vigyázz Gáspár felirattal ijesztgetnek. Vasárnap hajnalban meg megkarcolják az autómat. Szerintem …
Fájdalom és irányvesztés! Tőkés az MPP-t is támadja, miközben az RMDSZ-t bírálja. „Miért csak kettő, miért nem három?” március 4, 2014 23:03 Szerző mediatica Politika Nyilatkozatban sérelmezte Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csak két európai parlamenti mandátum megszerzését tekinti céljának, jóllehet az erdélyi magyarság eddig három képviselőt juttatott az Európai Parlamentbe. Az MTI-hez kedden eljuttatott nyilatkozatban Tőkés László sajnálatosnak és elítélendőnek tartotta hogy Kelemen Hunor az …
AAA Auto: nőtt a kereslet a gépkocsik iránt. Hat év óta a legjobban! március 4, 2014 22:25 Szerző mediatica Gazdaság Az utóbbi hat év legjobb eredményét érte el 2014 elején az AAA Auto Csoport: az év első két hónapjában összesen 8911 autót értékesített, ami 17,5 százalékos növekedés 2013 azonos időszakához képest – közölte a társaság az MTI-vel kedden. A magyarországi felvásárlások február elejei beindítása óta az AAA Auto gyorsan kapcsolatba lépett a potenciális ügyfelekkel. A …